Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Adattár
kifejező értesítések, vagy a hazatérésüket követően elmondottak jelentették az egyedüli hírt. Ezek a több csatornán át érkező, így gyakran ellentmondást is magukban hordozó információk jelennek meg forrásainkban, a halotti bizonyítványokban, a sajtó híradásaiban, a későbbi hadigondozási nyilvántartásokban, a legtöbbször utólagosan tett halotti anyakönyvi bejegyzésekben stb. Itt említjük meg, hogy a mozgósított fegyveres erőhöz tartozó egyének halálesetét, az erre vonatkozó különleges rendelkezések értelmében, csak a katonai hatóságok által hivatalból kiállított, majd a belügyminiszter által megküldött adatok alapján lehetett anyakönyvezni. A bejegyzésre - a Trianont követő időkben és az utólagos holtnak nyilvánítások esetében is - elsődlegesen az a anyakönyvvezető volt jogosult, akinek kerületében a haláleset történt. Külföldön, illetve elcsatolt területen elhaltaknál a községi illetőség, ha pedig ezt nem lehetett megállapítani, a születési hely volt az irányadó. Az ismeretlen lakhelyű vagy külföldön született egyének anyakönyvezésére Budapest székesfőváros V. kerületi állami anyakönyvvezetőjét jelölték ki. Az elhalálozás helyének megjelölésekor a harctér megnevezését vettük elsődlegesnek, és igyekeztünk azt helységnévvel is behatárolni. Az idegen földrajzi neveknél a korabeli hivatalos névalak használatára törekedtünk; ahol mégsem sikerült a beazonosítás, ott a helységnév után kérdőjel utal a fennmaradt bizonytalanságra. Külföldön, főleg kórházban történt elhalálozás esetén a helységnév mellett szerepel még az ország, orosz hadifogságnál pedig - a birodalom hatalmas területi kiterjedésére gondolva - az illető kormányzóság neve is. A különböző híradások az időpontot illetően tartalmazzák a legtöbb ellentmondást. Ahol a halál napjaként két egymást követő nap is felmerül, valószínűsíthető, hogy a korábbi időpont alatt az elhalálozás, a következő alatt pedig az eltemetés napja értendő. Lehetőleg közreadjuk az utolsó életjeladás, így többnyire az utoljára küldött tábori lap keltét is. Ennek különösen az eltűnt személyek sorsát illetően van jelentősége. A halál okaként szereplő sebesülés vagy betegség, és lefolyásuk esetében az ismert részletekre kiterjedő, de tényszerű leírásra törekedtünk. A betegségek a korabeli, általában hivatalosan használt elnevezésükön szerepelnek. A háborút követő néhány év leforgása alatt elhalálozott volt katonáknál, ahol konkrét utalás nem történik a megjelölt betegség háborús eredetére, ott az betegségük neme alapján csak feltételezhető volt. A hadi- rokkantság százalékban kifejezett foka a keresetképesség csökkenésének a mérvét jelöli, a nyíl után kifejezett érték pedig egy következő felülvizsgálat eredményét. A mozgósított fegyveres erő állományában elhalálozott egyének részére kijáró hivatalos tisztelet jeléül már a háború elején rendelet írta elő, hogy a halálesetük rögzítésére szolgáló okiraton fel kell tüntetni „A Hazáért hősi halált halt” megkülönböztetett megjelölést. A köznyelv, a sajtó és az emlékkiadványok ugyanakkor valamennyi háborús eredetű, így a leszerelést követő elhalálozás esetén is előszeretettel használták a hősi minősítést. A halotti okiratok sem mindig álltak rendelkezésünkre, gondoljunk például a vidéken anyakönyvezett halálesetekre, ezért az összeállításban a hősi halált halt kifejezés az elhalálozás egyik szinonimájaként értendő. Holtnak nyilvánítás és az elhalálozás tényének bírói megállapítása Család- és vagyonjogi érdekektől sürgetve (új házasság kötése, örökösödés stb.) az igazságügy-miniszter már 1919-ben rendeletet bocsátott ki a háborúban a még 1917 előtt eltűntek holtnak nyilvánításáról. Az eljárást a bíróságnál a házastárs, az örökös és rajtuk kívül bárki kezdeményezhette, aki jogilag érdekelve volt az eltűnt halálának megállapításában. A kérelemben közölni kellett az illető személyi és katonai adatait, és 64
