Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - A város embervesztesége
seit erő másnap reggel visszavonult, a helyébe viszont délután Vásárhelykutas felől egy román járőr jött, majd másnap éjjel nagyobb román csapatok vonultak be. A Tiszán átkelő Vörös Hadsereg elől július 20-án reggel a románok meglepetésszerű gyorsasággal kivonultak, és Vásárhely kutas körül foglaltak állást. Aznap délután egy kisebb számú, vöröskatonákból álló járőr érkezett Mártély felől, majd ismét jött 15-20 vöröskatona a szolnoki gyalogezredtől, akik a város keleti részén, a Kutasi út és a volt kaszárnyaépület (serház) környékén helyezkedtek el. Este a román csapatok ágyú- és gép- fegyvertűzzel visszatértek és a vörösöket kiszorították a városból. A helyi sajtóban utalások találhatók arra, hogy a városban előzőleg fegyvereket osztogattak, és több, utólag felelőtlennek nyilvánított civil is részt vett a lövöldözésben. A mindenre tüzelő románok golyóitól életét vesztette három ártatlan polgár, egy gránáttól súlyosan megsebesült Mátyás utcai gazdálkodó a kórházban halt bele sérüléseibe. A Tiszához visszavonuló vörösöket üldöző románok július 22-én további 12 polgári személyt lőttek le a mártélyi tanyák közt, egy idősebb földműves repeszsérülést szenvedett, amely később a halálát okozta. Egy mártélyi házba becsapódó gránát négy családtagot ölt meg. A július 20-22-ei eseményeknek velük együtt 21 polgári áldozata volt, köztük négy asszony. A harcokban kilenc román katona esett el, további három pedig napokon belül az itteni kórházban halt bele lövési sérülésébe. A harcoknak egy vöröskatona halottja ismert.84 A megszállók visszatérése után egy volt magyar hadseregbeli tiszthelyettes, a román hadnagyi egyenruhában járó Berényi László és segítőtársa, Nagy Géza itteni fényképészsegéd több tucat lakost fogott össze, állítólag azért, mert a román katonákra fegyvert fogtak, vagy mert kommunisták voltak. Mindehhez a fegyveres segédletet a helyi katonai parancsnokság biztosította. A városháza börtönébe hurcolt, és kegyetlenül összevert foglyokat 25-én katonai fedezettel kihajtották a Kutasi útfélen lévő, dr. Nagy Dezső-féle tanyába, ahol - a polgármester-helyettes többszöri közbenjárásának dacára, minden előzetes kihallgatás és ítélet nélkül - legépfegyverezték őket. A fenyegető közhangulat nyomására a románok letartóztatták, és július 30-án a Kossuth téren nyilvánosan megbotoztatták, majd este a népkerti színkör betonfalához állítva kivégezték a történtekért egyedül felelőssé tett Berényit és Nagyot. A megszállók engedélyével a város hatósága augusztus 6-án a tömegsírból exhumáltatta a legyilkoltakat. A román katonai parancsnokság tudtával és közreműködésével végrehajtott, a bosszút és a megfélemlítést szolgáló tömegmészárlás 56 áldozatot követelt: 46 vásárhelyi polgár és tíz, az itteni harcokban fogságba esett vöröskatona életét. Az utóbbiak közül kilenc fő személyazonosságát nem sikerült megállapítani. A helybeli áldozatok 16-62 évesek voltak, jobbára vagyontalan földművesek, iparos és kereskedő segédek. Közülük alig négyen voltak tagjai a proletárdiktatúra valamely helyi szervének, és mindössze egy személyről tudott, hogy fegyvert fogott a román katonaságra.85 A megszállók, akik kegyetlen rablásaikkal továbbra is rettegésben tartották a lakosságot és decemberben egy további vásárhelyi polgár életét is kioltották, 1920. március 20-án hagyták el a várost. Szólni kell a háború túlélő kárvallottjairól is. A város területén 1922-ben mintegy 600 ellátásra szoruló hadirokkantat írtak össze, keresőképességük a kiszámított átlag szerint 40%-kal csökkent. Ugyanakkor több mint 800 hadiözvegy nyújtotta be hadigondozási igényét, közel 1600 kiskorú gyermekkel. A háború súlyos szociális örökségének részét képezték még az eltartó nélkül maradt idős és munkaképtelen hozzátartozók.86 47
