Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - A város embervesztesége
Az elmúlt évtized folyamán elvégzett adatgyűjtés révén a Vásárhelyről bevonultak közül mintegy 2850 főnyi hadban, vagy a háborúban szerzett betegségében elhalt áldozat személye vált ismertté. Az adattárban olvasható még további kb. 110, a városhoz egyéb módon, születési helye, ideköltöző családja, középiskolai tanulmányai stb. révén kötődő személy is. Az ő felvételüket elsősorban kegyeleti szempontok indokolták, és adataikat az elemzések már nem tartalmazzák. A háborút megelőző és az azt követő népszámlálás nemekre vonatkozó adatainak egybevetése azt mutatja, hogy Vásárhelyen 1910-ben a férfiak száma még 1049 fővel meghaladta a nőkét, tíz év múlva azonban már 1528 fővel kevesebben voltak. A különbözetként jelentkező 2587 fő, a két nem megközelítőleg azonos számú születésével és természetes halálozásával számolva, a férfilakosság háborús természetű veszteségének a nagyságrendjét mutatja. Vásárhelyen kevésbé éreztette hatását a háború, illetve a Trianon kiváltotta vándorlási mozgalom, ismert viszont, hogy a menekültek és a visszavándoroltak között jóval több volt a férfi, mint a nő, ami némileg ellensúlyozta a férfiak számának csökkenését. Ebbe az irányba hatott a polgári lakosságnak, és azon belül a női népességnek a háborús körülmények hatására megemelkedett halandósága is. Adatgyűjtésünk az 1918. évvel bezárólag valamivel több, mint 2300 háborús természetű halálesetet regisztrált. További kb. 250 fő esetében az elhalálozás éve nem ismert, de a körülményekből (eltűnés stb.) arra lehet következtetni, hogy legnagyobb részt szintén a háború éveiben veszíthették életüket. Az ezt követő időkből közel 300 személy szerepel még, akik részben hadifogságban, főleg azonban a háborúban szerzett betegségükben haltak el. Erre a hadigondozási nyilvántartások, a hősi emlékművek feliratai, a különböző háborús emlékkiadványok, helyismereti munkák személyi adattárai és a sajtó gyászhírei, keretes gyászközleményei utalnak. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kor szelleme a hadviselt személy elhalálozását a nyilvánosságnak szánt közlésekben gyakran a háborús viszontagságokkal hozta összefüggésbe. Leszámítva a helybelinek nem tekinthető személyeket és 1919 polgári áldozatait, az innen bevonult mintegy 15 ezer férfi az óvatosabb becslés szerint is mintegy 2800 főnyi áldozatot kényszerült hozni. Mindez 18,7%-os veszteséghányadnak felel meg, vagyis közel minden ötödik katona a háborúban vagy azt követően áldozatul esett a világégésnek. Az 1910. évi népszámlálás idején 62 445 lakost számláló város, melynek fiait eleve átlagon felüli mértékben vették igénybe, lakosságának már 4,5%-át veszítette el, másképp kifejezve minden 22. lakosát. A volt Magyar Birodalom összlakosságára kivethetve kapott 3,2%-os veszteséghányadtól való jelentősebb eltérés több, részben már érintett okra vezethető vissza. Egyrészt a vázolt bevonultatási politikára, melynek következtében a meghatározóan mezőgazdasági népességű vidékek fiait eleve átlagon felüli mértékben vették igénybe. De ugyanez mondható el a hadiszállításokból alig részesülő helyi ipar foglalkoztatottjairól is. A többnemzetiségű birodalom magyar nemzetiségű katonáinak magasabb veszteséghányadát magyarázhatja még, hogy megbízhatóságuk folytán a magyar kiegészítésű csapattesteket küldték a legveszélyeztetettebb frontszakaszokra és bízták meg a nehezebb feladatok végrehajtásával. A napjaink katonai irodalma által is képviselt álláspontot esetünkben leginkább a przemysli végkitörés, vagy a piavei átkelés igazolhatja. Az eltérés másrészt a katonai nyilvántartás hiányosságából ered, amit a központilag szerkesztett veszteséglajstromokból ki38
