Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - 5. honvéd gyalogezred
27—28-án végrehajtott sikertelen kísérlettel a kitörések megszűntek, és a végkitörésig terjedő időszak már a tiszta védelem jegyében telt el. Az első vonalban teljesített három és félhónapos szolgálat után leváltott szegedi honvédek a térközállásokból január 15-én vonult be fedél alá a városba. A csaknem hadilétszámra kiegészített csapat a szinte állandó tüzérségi tűzben és a nappali harcjárőr összetűzésekben, különösen a decemberi kitörésekben, addigra ütközetállományának több mint a felét elvesztette. A menetezredeket 1915. január 21-én feloszlatták. Az ezredet február 16- án a IV. védőkerületbe rendelték szolgálattételre. Egy zászlóalja a na-gorachi előtérállásban teljesített szolgálatot, egy készültségi szolgálatot látott el a XI. védmű mögötti óvóhelyen, egy pedig a west-zurawicai barakktáborban pihent 24 órai váltással. A honvédek így csak minden harmadik napon jutottak pihenőhöz. A helyőrség sorsát végül a tartalékok kimerülése döntötte el. „Ma halt meg az első honvéd végelgyengülésben az ezredtől. Az emberek szemlátomást romlanak le élelmezés, ruha, cipő, nyugvóhely, idő miatt. Várparancsnokság elrendelte s reklamírozta a marharépaétkezést” - regisztrálta február 23-án az ezrednapló. Február 25-én az előtér állásba menet harminc legyengült honvéd lemaradt, s kidőlt alig egy-két kilométer menet után. „Kórházba küldendők megtekintése siralmas látványt nyújt. Arcukon is csontra száradt a bőr, csak suttogva tudnak beszélni” - írja az ezrednapló március 6-áról, amikor a várparancsnokság parancsa naponta 15-20 végelgyengülésben elhalt katonát közöl. Az ellenséges tüzérség rendszeresen lőtte a védműveket, a naponként megjelenő repülők bombákat dobtak le. Március 13-án intézkedéseket adtak ki Na-Gorach visszafoglalására, majd azokat még aznap visszavonták. A három zászlóalj 15-én elindult Przemyslbe. Ekkor már közszájon forgott, hogy „lesz kitörés”, a városba menet azonban a zászlóaljak fele lemaradt alig három kilométer menet után. A német és osztrák-magyar csapatoknak a vár felmentésére irányuló erőfeszítései sorra kudarcba fulladtak, mire a hadvezetőség elrendelte, hogy a vár fő ütőerejét képező 23. honvéd gyaloghadosztály törje át az ellenséges gyűrűt. Március 19-e reggelén megindult a végkitörési kísérlet, a sűrű havazásban magukat már alig vonszoló honvédeket azonban megállította a felkészült orosz tűzerő. Az arcvonal oldalába tekintélyes ellenséges erő fejlődött, ezért elrendelték az egyéni visszavonulást. „A drótakadályoknál sűrű tömegben tömörültek a visszavonulók, mert csak 3-4 lépés széles kapuk voltak cikk-cakkban vágva. A kapuktól jobbra-balra érintő aknák. A gerincen felfelé, amint a visszavonuló tömeg haladt, annál nagyobb lett a veszély; jobbra-balra sebesültek, a fák ágain emberi testrészek, hátbőröndök, amint a gránátok szétdarabolták azokat. A drótkapun s annak közelében százával feküdtek a sebesültek és halottak. Az oroszok az átjáró kapukat kereszttűz alá vették. Magán a dróthálón is tömérdek hulla feküdt szétszórtan. Az oroszok vegyesen gránát, srapnel és géppuskatűz alá vették a bejáratokat. Haldoklók szörnyű ordítása megdermesztő volt.”55 A 8500 fős hadosztálynak egészen egyharmada sem tért vissza. Az 5. honvéd gyalogezredből március 20-án egyetlen zászlóaljat alakítottak, a többiek elestek, vagy fogságba kerültek. Aznap Ferenc József engedélyt adott a vár feladására. Március 21-e éjszakáján ezer ágyú lőtte ki utolsó lövedékeit az elérhető orosz célpontokra. A vár átadásának napján, 22-én a védők felrobbantották az erődöket, megsemmisítették a fegyvereket és lőszert. 117 ezer katona és hadimunkás, továbbá 30 ezer kórházi kezelésben levő sebesült és beteg esett fogságba, akiket turkesztáni és szibériai hadifogolytáborokba szállítottak.56 24
