Makó Imre: Életünket és vérünket! Az első világháború hódmezővásárhelyi áldozatai (Hódmezővásárhely, 2004)
Bevezető - Behívások és felmentések
nem milyenségben is. Annyi szép formájú izmos fiút sehol nem láttunk egy csoportban, mint itt” - nyilatkozta például 1914 júniusában, tehát még békeidőben, az itteni fősorozást vezető egyik főtiszt. A m. kir. Központi Statisztikai Hivatal az 1920. évi népszámlálás adatfelvétele alapján megyénként is feldolgozta a trianoni ország veszteségadatait, közvetlen adatok híján ezek utalhatnak a bevonultak számarányára. A veszteségnemeket tekintve népességük számához viszonyítva Békés, Csanád és Csongrád általában az élen jártak. Az élmezőnyben feltűnnek még Zala, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok, Szatmár, Bihar, Szabolcs, Tolna stb. vármegyék, meghatározóan szintén mezőgazdasági jellegű vidékek. A legkevesebbet kellett áldoznia Esztergom, Zemplén, Borsod és Nógrád megyéknek.34 A korábbi évtizedek történelemszemléletét tükrözi az a máig élő megállapítás, miszerint az országgyűlésbe ellenzéki képviselőket küldő Viharsarok rebellis magatartását, és főként agrárszocialista megmozdulásait a hatalom kíméletlen behívásokkal torolta meg, ezzel mintegy tudatosan a halálba küldve a számára veszélyes agrártömegeket. Ugyanakkor történelmi tény, hogy részünkről a legnagyobb véráldozatot követelő háborús évek az 1915-ös és az azt követő esztendő voltak. Ezért is joggal merülhet fel a kérdés: létezhetett - e olyan katonai vagy akár politikai vezetés, amely egy bizonytalan kimenetelűvé vált hadviselésben értelmetlenül feláldozza a szembenálló felekhez (lásd Oroszország) képest csak korlátozott számban rendelkezésére álló, de a győztes háború megvívásához elengedhetetlenül szükséges emberanyagát? A háttérben megítélésünk szerint nagyon is kézenfekvő, egymással szorosan összefüggő katonai és gazdasági érdekek munkáltak. A központi hatalmak hadseregei náluk lényegesen nagyobb létszámú haderővel kerültek szembe, sőt a két küzdő fél erőviszonyaiban fennálló aránytalanság a világháború végére egyenesen elviselhetetlenné vált.35 Ezért a hadat viselő állam - ha kellett, az alkalmassági mérce manipulásával - lehetőleg a hadsereg kötelékébe utalta az asszonyi és gyermekmunkával, a hadifoglyok munkába állításával, szükség esetén közerő kirendelésével pótolható napszámosok és földművesek képzetlen tömegeit, valamint a hadiszállításokhoz nem kötődő, az ipar háborús pangásával feleslegessé vált kisiparosokat és ipari munkásságot. Az országos szinten kimutatott adatok szerint az összes keresőnépesség felét kitevő mezőgazdasági keresők háborús halottakban és eltűntekben már az összveszteség 70%-át adták. Az ipar, a kereskedelem, a hitel és a közlekedés területén, kivéve az építőipart, fordított arány mutatkozott, nem is beszélve a köz- szolgálat és a szabadfoglalkozás képviselőiről.36 Hasonló arányokat mutathatnak foglalkozási áganként a behívottak is. Figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy a szakmailag képzetlen katonák többnyire a legegyszerűbb fegyvernemhez, a harcoló csapatok gerincét jelentő gyalogsághoz kerültek, amely alkalmazásának módjából adódóan a legnagyobb veszteséghányaddal bírt. 15
