Farkas Csaba: Csongrád megye jogszolgáltatási szervei a polgári korban 1872-1949. II. A Szegedi Népbíróság politikai peres ügyeinek katalógusa - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 16. (Szeged, 2006)

BEVEZETÉS

1945 óta egyre emelkedő mértékben a kényszervallatás, a tanúvallomások hitelét a háttér (haragosok, ellenérdekeltek) jelentősen befolyásoltak, az 1948 utáni ítéletek meg szinte teljesen a pártállam érdekei szerint születtek, s átpolitizáltak lettek. Igen megnőtt azonban a tárgyalási jegyzőkönyvek és fellebbezések értéke, amelyek nemcsak a per tárgyára, hanem a per hátteré­re is fontos adatokat tartalmazhatnak. Jelentős értékűek még a perekhez csa­tolt mellékletek is. Feldolgozásunkban éppen ezért a fontosabb háttér infor­mációkat (haragos, kényszervallomás stb.) is igyekeztünk feltüntetni. Adat és személyiségvédelmi szempontból csak rövid és a legfontosabb információkat adtunk meg, az elkövetés helyét, az elkövető nevét beosztását, a cselekmény tipizáló leírását (pl. Volksbund tagság, SS tevékenység, zsidók szidása stb.). A katalógusban a politikai perek és az igazolási fellebbezési (NBf.) el­járások iratain kívül található néhány elnöki ügyirat, amelyet szintén feltün­tettük a leltárban. Végezetül a katalógussal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a lista nem teljes, a hiányokat több minden okozza. Egyrészt a népbíróságok politikai peres anyagait 1990-ig az állambiztonsági szervek őrizék, a rendszerváltozás után nem minden anyagot küldtek vissza a bíróságoknak, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában még sok népbírósági anyag található. Ugyancsak előfordulhat, hogy a Szegedi Népbíróság perei nem az illetékes levéltárba, hanem más levéltárba kerültek (pl. Békés Megyei Levéltárba). S végül, de nem utolsósorban sok népbírósági peranyag került át a Szegedi Megyei Bíróság anyagában, mert a per befejezését vagy az utólagos jogcse­lekményeket ez a bíróság hajtotta végre. A kutatásuk tehát ennek a fondnak az átnézésével lehetséges.

Next

/
Thumbnails
Contents