Farkas Csaba: Csongrád megye jogszolgáltatási szervei a polgári korban 1872-1949. II. A Szegedi Népbíróság politikai peres ügyeinek katalógusa - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 16. (Szeged, 2006)
A SZEGEDI NÉPBÍRÓSÁG POLITIKAI PERES ÜGYEINEK KATALÓGUSA
NB. 130/1947. Nippold János izgatási ügye Ok: 1946-ban egy Nmezeti Parasztpárti gyűlésen Szeged-Alsóközponton mondta: „A földreformot úgy hajtották végre, hogy az is koldus lett, akitől elvették a földet, s az is, akinek juttatták..." stb. gyjkv,, tanújkv., tárgyjkv., tanácskjkv., vádirat, ítélet, NOT ítélet Mellékletek: a. Budapesti Királyi Törvényszék B. XII. 564/1930. sz. ítélete; b. Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Alispánjának 45191/1934. sz. véghatározata; c. Kiskunfélegyházi Járás Főszolgabírájának ad 3144/1934. sz. véghatározata; d. 1945. évi javaslat a földreformról. 50. doboz NB. 131/1947. Vásárhelyi (Zsarkó) Lajos háborús és népellenes bűntette Ok: 1944. évi hódmezővásárhelyi (előtte özörényi) református lelkészként végzett miskolci hadiüzem parancsnoki tevékenysége, gyjkv., tanújkv., tárgyjkv., tanácskjkv., vádirat, ítélet Mellékletek: a. VI. és VII. honvédhadtest Országmozgósítási Kormánybiztosának 1056/1944. sz. irata; b. 1944. november 29-i hivatalos igazolvány; c. Szombathelyen 1944. december 22-én kelt levél; d. Papírgyár RT. Slavosovce özörényi telepének 1944. november 30-án kelt levele; e. dr. Budinszky Lászlónak 1944. december 1-én írt levél; f. 1944. december 13-i özörényi jegyzőkönyv; g. Igazságügy miniszter 1944. december 22-i levele. NB. 132/1947. Almási István népellenes bűntette Ok: 1939-1944. évi dombiratosi jegyzői tevékenysége, gyjkv., tanújkv., tárgyjkv., vádirat, ítélet, NOT végzés Melléklet: a. 1944. november 20-án Abdán felvett jegyzőkönyv. NB. 133/1947. Üveges András népellenes bűntette Ok: A vád szerint 1944. év előtti szegedi nyilas tevékenysége. gyjkv., tanújkv., tárgyjkv., vádirat, ítélet NB. 135/1947. Némethy Jenő izgatási ügye Ok: A Magyar Szabadságpárt nemzetgyűlési képviselőjeként a Szabadságpárt Délvidéki Szervezetének 1947-es szegedi alakuló ülésén mondott beszéde, tanújkv. (nyomozás megszüntetve) NB. 137/1947. Kiss István népellenes bűntette Ok: 1944-45. évi mezőhegyesi lakosként végzett győri nyilas tevékenysége, gyjkv., tanújkv., tárgyjkv., vádirat, ítélet NB. 139/1947. Molnár János népellenes bűntette Ok: 1943-1944. évi szőregi nyilas párt körzetvezetői tevékenysége. gyjkv., tanújkv., tanácskjkv., vádirat, ítélet NB. 141/1947. Szurcsik János és Kapitány János izgatási ügye Ok: 1946-ban Hercegszántón a „Horthy dalt énekeltek, gyjkv., tanújkv., tárgyjkv., vádirat, ítélet, NOT ítélet