Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
rendes és 2 póttagból, a Földművelésügyi Minisztérium által kinevezett tisztviselőkből, az Országos Törzskönyvelő Bizottság és a Szarvasmarha-tenyésztő Egyesületek szövetségének delegált megbízottaiból állt. A választmánynak hivatalból tagja volt a helybeli m. kir. gazdasági felügyelőség vezetője, a városi mezőgazdasági bizottság elnöke, a helybeli m. kir. mezőgazdasági szakiskola igazgatója, a Gazdasági Egyesület elnöke, a városi m. kir. állatorvos stb. Az országosan kiépített és egységesen működő állattenyésztési szervezetek sorában az egyesület 1942-től Hódmezővásárhelyi Állattenyésztő Egyesület néven folytatta tevékenységét. Az igazgatói teendők ellátásával a m. kir. gazdasági felügyelőket bízták meg. A 13.130/1948. Korm. sz. rendelet kimondta a törvényhatósági állattenyésztési alapok, az ebadóalapok, a vármegyei és városi állattenyésztő egyesületek, az állattenyésztő egyesületek kerületi szövetségei, a Magyar Állattenyésztő és Törzskönyvelő Szervezetek Országos Szövetsége stb., valamint a törvényhatósági állattenyésztési bizottságok megszüntetését, egyben elrendelte, hogy a megszűnt állattenyésztő szervek feladatait a földművelésügyi miniszter lássa el. (Az ezzel kapcsolatos hatósági iratok a Polgármesteri Hivatal 719/1949. eln. számán találhatók meg.) Az egyesület háború alatt keletkezett O. M. bizalmas iratai néhány kivételtől eltekintve a személyzet polgári foglalkozásban való meghagyását tárgyaló földművelésügyi miniszteri rendelkezés. Az 1929-től, eleinte töredékesen fennmaradt általános iratokat csak 1939-től iktatták (sorszámosan), az iktatókönyv az 1947. évvel kezdődően áll rendelkezésre. Kutatás az anyagban a raktári jegyzék alapján, az iratok egyenkénti átnézésével, illetve az iktatókönyv segítésével történhet. Terjedelem: 4 doboz, 1 kötet 0,54 fm 1. d. O. M. bizalmas iratok 1940-1944 Bizalmas iratok Általános iratok 1946 2-4. d. Iratok Tehenészeti naplók 5. k. Iktatókönyv 1929-1932, 1937-1942 1943-1949 1932-1943 1947-1950