Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK

elején tartották meg, amikor az előző évről összeállított bevételekről és kia­dásokról szóló beszámolót az elnök illetve az alelnök olvasta fel a tagság előtt, majd ezt követte a gondnoki jelentés és a könyvtárnoki jelentés. A tagság létszáma 30 és 60 között ingadozott. A körnek több száz kötetet tartalmazó könyvtára is volt. 1933-ban az új katalógus szerint 480 könyvet jegyeztek fel. A kör biliárdasztallal is rendelkezett. Minden évben a legna­gyobb esemény március 15. megünneplése volt, mely alkalommal társas va­csorát rendeztek. Táncmulatságok már farsangkor elkezdődtek, de rendeztek nyári, őszi és karácsonyi bálákat. Az 1920-as évek közepétől „szabadoktatási előadássorozat"-okat tartot­tak tanárok, orvosok, tanítók, lelkészek meghívásával. A belügyminiszter az 1949. november 8-án kelt 1/565/4/IV./3. BM. sz. rendeletével az olvasó­kört feloszlatta, (vonatkozó iratok: 3648/1948. eln. sz., 7266/1948. eln. sz., 7094/1949. eln. sz. alatt.) A jegyzőkönyvek mellett a fond tartalmaz iratokat is. A levelek mellett, meghívók, szórólapok találhatók. A Kossuth Lajostól származó levelek másolatok, nem eredetiek. Köztük van egy 1860. február 18-án Párizsban keltezett levél. Kossuth és Klapka aláírással egy másik 1861. március 16-án kelt levélmásolatban a nemzetközi helyzetről, az Olaszországban szervezett Magyar Légióról és a Nemzet sza­badságának visszanyeréséért teendő lépésekről írnak. A kópiák mellett ere­detiek a kör levelei, közöttük a kör jegyzőjének aláírásával a Turinba Ihász Dániel ezredesnek címzett levél és az 1870. október 3-án kelt válasz. Sza­mecz András elnökhöz több levél szól, de általa írt levél is található a f ondban. A jegyzőkönyvek és iratok segédlet hiányában átnézéssel kutathatók. Terjedelem: 1 doboz, 3 kötet 0,08 fm 1. d. Tabáni I. Olvasókör jegyzőkönyve 1878-1949 Kossuth levélmásolatok (1-5) Levelezés, iratok 1860-1892 1870-1927

Next

/
Thumbnails
Contents