Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI KAKASSZÉKI POLGÁRI OLVASÓKÖR IRATAI X. 56. 1927-1949 A Kakasszéki Polgári Olvasókör 1925. február 15-én alakult, 45 fővel. Székhelye: Puszta 1067/a. Alapszabályát a nyilvántartólap szerint a belügyminiszter 1925. április 7én hagyta jóvá. A közgyűléseket, választmányi üléseket évente rendszeresen 4-6 alkalommal tartották. A januári közgyűlésen a jegyző számolt be az előző évben történtekről, a számvizsgálók és ellenőrök pedig a kör pénztárának ellenőrzése során tapasztaltakról. A kör bevételei a tagdíjakon kívül a rendezvények és társas összejövetelek bevételeiből származott. A körben évente 1-2 ismeretterjesztő előadást, havonta református istentiszteletet, március 15-én társas összejövetelt és ünnepséget tartottak. A jelentősebb bevételek a bálák, és műkedvelő színelőadások bevételeiből származtak. 1939-ben pl. a műkedvelő csoport Vacsi Kornélné rendezésében adta elő a „Csavargó lány" c. operettet. Ezek az előadások „teltház" mellett folytak. Az olvasókört 1949-ben szűntették meg. A belügyminiszter 1949. augusztus 31-én kelt I/687/4/IV.3. BM. sz. rendelettel az egyesületet feloszlatta, vagyonukat zár alá vette és elrendelte a leltározást. Iratok: A Kakasszéki Polgári Olvasókör jegyzőkönyve II. kötete 1938-tól kezdődik. Az első kötet hiányzik. A kör évenként 4-5 választmányi ülést tartott. A jegyzőkönyvben 1940-ből található egy tagnévsor a tagok nevében, születési idejének, foglalkozásának és szülei nevének feljegyzésével. A névsor alapján a körnek ekkor 50 tagja volt. A jegyzőkönyvben a közgyűléseken és választmányi üléseken történteket rögzítették, részletes tájékoztatót adva a kör mindennapjairól. A tagsági névsorkönyv 1928-1949-ig tartalmazza a tagok neveit és a befizetett tagdíjakat. A tagok száma 64-70 között ingadozott. A pénztárnapló 1927-től kezdve tételesen tartalmazza a kiadásokat és bevételeket, az évenkénti összesítést. A pénztárkönyvet év végén a kör számvizsgálói zárták le. 1949. október 5-én a városi számvevőség végezte az utolsó pénztárvizsgálatot, 17,64 Ft pénzkészletet talált. A fond anyagához segédlet nincs, egyenkénti átnézéssel kutatható.