Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
EGYESÜLETEK SZENTESEN ÉS KÖRNYÉKÉN
MAGYARORSZÁGI CIPÉSZ ÉS CSIZMADIA MUNKÁSOK ÉS MUNKÁSNŐK SZAKEGYESÜLETE SZENTESI HELYI CSOPORTJÁNAK IRATAI X. 2. 1924-1925 A Magyarországi Cipész és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegyesülete 1924. június 12-én tartotta alakuló taggyűlését. Az egyesület alapszabálya nem maradt fenn, ám a taggyűlési jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az alakulás fő célja az érdekvédelem volt. Sor került egy tárgyaló bizottság megválasztására is, amelynek feladata a bérrendezés tárgyában a munkaadó szövetséggel tárgyalni. Nagy hangsúlyt helyeztek a tagdíjak pontos fizetésére, hogy a csoport gazdaságilag erős legyen, ezáltal ellenállóbb. Fontosnak tartották a tanulást és a tudást, ezért házi könyvtárat hoztak létre. A szakegyesület kebelén belül nagyobb esélyt láttak arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is boldogulást találjanak. Az ország és a cipésztársadalom gazdasági helyzete élénken foglalkoztatta az egyesület tagjait. Ezt jól tükrözi, hogy gyakran tartottak meghívott előadók tájékoztatást az aktuális gazdasági kérdésekről. Az egyesület alakuló gyűlésén sor került a tisztviselők megválasztására. Az elnöki tisztséget Bíró Mihály töltötte be, a jegyző Molnár Imre, pénztáros Berényi Lajos lett. Ellenőröknek választották Buzi Lászlót és Dulka Jánost. Az érdekvédelmi szerveződés vonzó volt a cipőiparban dolgozók számára, mivel az alakulást követő két hónap alatt a tagok száma 37-ről 69-re, tehát közel a duplájára nőtt. Sajnos iratok az egyesület után nem maradtak fenn, csupán egy jegyzőkönyv áll a kutatók rendelkezésére, amelyből az alakulást követő 15 hónap eseményeit követhetik nyomon. Az egyesület megszűnésének idejét és okait nem ismerjük. Terjedelme: 1 kötet 0,01 fm 1. k.Jegyzőkönyv 1924-1925