Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
EGYESÜLETEK SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN
Az újjászervezett Országos Stefánia Szövetség Szegedi Fiókja 1926-ban jött létre. Fő tevékenysége ismeretterjesztő előadások tartásán túl az ún. 45. sz. Csecsemő- és Anyavédő Intézet fenntartása volt. A levéltárba került iratok is az intézetre vonatkozó pénzügyi elszámolásokat tartalmazzák. SZEGEDI I. HADASTYÁN ÖNSEGÉLYEZŐ EGYLET IRATAI X. 212. 1933-1948 A Szegedi I. Hadastyán Önsegélyező Egylet 1915-ben alakult meg. Alapító okirata nem ismert. Az egylet célja, hogy a hadviselt a tagokat, amenynyiben rászorultak, akkor temetési segélybe részesítsék. Az egylet tagdíjakból és adományokból, illetve ezek kamataiból tartotta fenn magát. Az 1930-as években mintegy ezerháromszáz taggal bírt az önsegélyező egylet. Iratai csak hiányosan kerültek levéltári kezelésbe, de tevékenységéről hű képet nyerhetünk a fennmaradt jegyzőkönyvből (1934-1943), amely közgyűlési és választmányi ülési jegyzőkönyveket tartalmaz. Terjedelme: 3 kötet 0,12 fm 1. k. Jegyzőkönyv 1933-1943 2-3. k. Pénztárkönyv 1933-1948 SZEGEDI KATONAI BEHÍVOTTAK CSALÁDJAIT SEGÉLYEZŐ BIZOTTSÁG IRATAI X. 213. 1914-1918 Az első világháború első nagy mozgósítását követően 1914 októberében állították fel a városi közigazgatás segítségével a Szegedi Katonai Behívottak Családjait Segélyező Bizottságot. A bizottság célja a kenyérkereső nélTerjedelem: 1 doboz, 14 kötet 0,36 fm 1. d. Fizetési jegyzékek 2-15. k. Pénztárkönyvek 1936-1943 1928-1944