Berta Tibor: Egyesületi iratok a Csongrád Megyei Levéltárban - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 13. (Szeged, 2003)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI EGYESÜLETEK
ra. Hatáskörébe tartozott a vadászterületek időnkénti bérbevétele s ezeknek a vadászat gyakorlására történő kijelölése, a közvadászatok helyének és idejének meghatározása, a költségvetési tervezet elkészítése. Az egyesület elnöke huzamosabb időn át Maczelka János földbirtokos volt. A taglétszám az első évtizedben 30, később 70-80 fő körül mozgott. A társulat általában a bérleti időre, így több esetben alakult meg, például 1893-ban és 1913-ban 6-6 évre, az utóbbi esetben már Hódmezővásárhelyi Polgári Vadásztársulat néven. Az első világháborút követő évtizedekben egymással párhuzamosan már több vadásztársaság működött a város területén, a jellegüket tekintve mint sportegyesületek. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a vadászat szabályozása tárgyában kiadott 4.640/1945. M. E. sz. rendelete értelmében a vadászati jog az ország egész területére vonatkozóan a magyar államra szállt át, s vadászni csak a földművelésügyi miniszter által jóváhagyott alapszabállyal rendelkező vadásztársaságok tagjainak lehetett. A rendelet kimondta, hogy hatálybalépése után a vadásztársaságokat azonnal meg kell alakítani. A volt Hódmezővásárhelyi Vadásztársulat iratai az 1901. évvel bezárólag állnak rendelkezésre, zömében a 19. század két utolsó évtizedéből, az első irat egy jegyzőkönyvi vázlat 1872-ből. A közgyűlési és választmányi ülések jegyzőkönyvei, a szintén időrendben rendezett, nyilvántartási számmal és segédlettel nem rendelkező iratok, az egyes vadászati évekről készített számadások, valamint a várossal és a Károlyi-családdal a vadászterületekre kötött szerződések sorozatai gazdag képet adnak a kor vadászati szokásairól. A kutatás raktári jegyzék alapján, az iratok egyenkénti átnézésével lehetséges. Terjedelem: 2 doboz 0,16 fm 1. d.Jegyzőkönyvek 1872-1901 Iratok Haszonbérleti szerződések 1881-1901 1875-1881 2. d. Számadások Pénztári napló 1880/1881-1900/1901 1888-1895