Barta László - Labádi lajos: Szentes Város Levéltára 1703-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 5. (Szeged, 1995)

POLGÁRI KOR

közepétől a megye polgári közigazgatásának irányítását Gyulai Gaál Eduárd vette kézbe, akit Haynau augusztus 13-án nevezett ki a szegedi polgári kerület cs. kir. főbiztosává. Kerületéhez Békés, Csanád és Csongrád megye, valamint Szeged szab. kir. város tartozott. Gyulai nem volt megelégedve a városi elöljáróságok személyi összetételével és munkájával, ezért utasította Dobosy alispánt, hogy a megyebeli városokban haladéktalanul gondoskod­jék a tisztségeknek „törvényes urunk királyunk, és az uralkodó ház iránti tántorithatlan hüségrül esméretes egyénekkeli" betöltéséről. A kerületi főbiztosi utasítás értelmében Dobosy jelentős személycseréket hajtott végre a megbízhatatlannak ítélt szentesi tisztikarban is. 1849. szeptember 8-án megjelent a városi tanács ülésén, s azt félbeszakítva, is­mertette az újonnan kinevezett hivatalnokok névsorát. Polgármesterré Sréter Antal árvagyámot nevezte ki, mivel Basa Józsefet időközben a szen­tesi járás főszolgabírójává léptették elő. Személycserék történtek a főbírói, a főjegyzői és a tanácsnoki posztokon is. Szeptember 29-én újabb személyi változásokra került sor. Sréter Antal polgármestert saját kérésére felmentették, és visszahelyezték árvagyámi hi­vatalába. Helyére Kugler János eddigi főbírót nevezték ki. A főbírói poszt­ra Nagy Sámuel került. Két tanácsnoki állásban szintén személycsere történt. A személyi összetételét tekintve véglegesnek szánt új tisztikar első in­tézkedése a hivatali munka megszervezésére irányult. Ennek érdekében rész­letesen szabályozta az egyes szakterületek tisztviselők közötti felosztását. A referenciák elkülönítésénél a rendezett tanáccsal szemben támasztott szak­szempontokat, illetőleg a szokásjogot tartotta szem előtt. Az ügyrendi felosztás értelmében a polgármester mint a város első tisztviselője és a tanács feje felelős minden közigazgatási és adóügyi tárgy kezeléséért, a város javadalmainak igazgatásáért, az ügyvitel zavartalan menetének biz­tosításáért. A főbíró vezeti a városi törvényszéket, Ítélkezik kisebb szóbeli perekben, ellátja a békebíráskodást. A 8 tanácsnok közül kettő részt vesz az árvák vagyonára felügyelő bizottmány (árvabizottmány) munkájában. Egy­egy tanácsnok ellátja a téglászati és építészeti felügyelői teendőket. Egy tanácsnok végzi a közmunkákkal kapcsolatos ügyek kezelését. A külön szakfeladattal nem rendelkező tanácsnokok teljesítik a rendkívüli kikülde­téseket. A főjegyző feladata a közigazgatási, gazdálkodási és közjövedelmi ügyek tárgyalásának jegyzőkönyvbe vétele, a teendők ügyintézők közötti szétosztása és számonkérése, valamint minden írásbeli munka felügyelete.

Next

/
Thumbnails
Contents