Barta László - Labádi lajos: Szentes Város Levéltára 1703-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 5. (Szeged, 1995)

POLGÁRI KOR

marton—szentesi helyiérdekű vasútvonal 1887 szeptemberére elkészült, de a vasútügyi bizottság tovább folytatta működését. Kiemelt feladatává vált az utómunkálatok és bővítések irányítása és ellenőrzése, valamint az új vasútvonal üzemeltetésével kapcsolatos teendők ellátása. Emellett közreműködött a szentes—hódmezővásárhelyi vonal kiépítésének előkészíté­sében is, amelyet 1893-ban adtak át a forgalomnak. Az 1880-ban létrehozott teljhatalmú bizottság 1896-ban befejezte működését, de tényleges feloszlatá­sára csak 1902. január 31-én került sor. Ugyanekkor a képviselő-testület egy új vasútügyi bizottságot nevezett ki a vasútvonalak üzemeltetésének felügyeletére, a bizottságnak azonban csupán a kezdő évből (1902) maradtak fenn iratai. A fond részét képező elnöki iratok Sarkadi Nagy Mihály polgármester elnöksége idején keletkeztek. Az általa személyesen intézett ügyeket elnöki szám alatt külön iktatta, évenként újrakezdődő sorszámozással. A sorozat rendkívül hiányos volta és kis terjedelme miatt eltekintettünk az önálló állag kialakításától. A jegyzőkönyvek és a hozzájuk tartozó iratok 1889—1891 között folyamatos, 1892-től évenként újrakezdődő sorszámúak. A testületi döntést igénylő ügyek iratait a vasútügyi általános iratok közül kiemelték, és az iktatószám mellett feltüntetett jegyzőkönyvek mellékleteként kezelték. Az 1886—1888 közötti jegyzőkönyvek (1—470. sorszámig) hiányoznak. A kutatást jegyzőkönyvi mutató segíti. Az általános iratokat évenként újrakezdődő sorszámmal iktatták, erről két sortárkönyv és az 1896-ból fenn­maradt iratok tanúskodnak. Külön sorozatot képeznek a pótlólag iktatott iratok és segédleteik. Ezek az 1893-ban elhunyt Sarkadi Nagy Mihály pol­gármester, bizottsági elnök hagyatékából kerültek ki, s utólag kerültek ik­tatásra. Kezelési rendszerük évenként újrakezdődő sorszámozású. A fond anyagához tartoznak még az építésvezetőségi iratok, a kisajátítási és kárta­lanítási iratok, valamint a kunszentmárton—szentesi vasútvonal kiépítésével kapcsolatos tervrajzok. A téma iránt érdeklődő kiegészítő adalékokat talál­hat a Kunszentmárton—szentesi HÉV Rt. iratai 1884—1896 (XI. 106.) és a Szentes Hódmezővásárhelyi HÉV Rt. iratai 1888-1944. (XI. 108.) című fondokban. 12 doboz, 18 kötet 1.66 fm 1. d. Elnöki iratok 2. k. Elnöki iktató 1891-1893 1891-1893

Next

/
Thumbnails
Contents