Kruzslicz István Gábor - Makó Imre: Hódmezővásárhely Város Levéltára 1691-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 4. (Szeged, 1994)

A VÉGREHAJTÓ SZERVEK IRATAI

szám alatt és honnan érkezett az irat, és arra milyen határidővel, milyen in­tézkedést tett a polgármester. Az egyes határozatokat évenként újrakezdődő sorszámmal iktatták. Az állagban a segédletek után találhatók az 1869—1892 közötti évek normáléi vagy felsőbb utasítások, körrendeletek, melyeket a polgármesteri hivatalnál gyűjtöttek össze. Közigazgatási iratok (b. állag). A közigazgatási iratok a korábbi tanácsi iratoknak felelnek meg, mivel 1929 után a polgármesteri hivatal vette át a korábbi tanácsi hivatal tevékenységi körét, az iratok az 1930. évvel kezdőd­nek és a közigazgatás legtöbb területét érintik. Az ügyosztályvezetők az előkészített ügyeket a polgármester elé terjesztették. Fontosabb kérdésben a polgármester döntött. Az ügyiratokat levéltári számok alapján irattározták. Ugyanolyan formájú „előadási ívet" használtak, mint a tanácsi iratoknál. Az alapszámon gyűjtött iratokhoz itt is levéltári irományjegyzéket rendszeresítettek, amelyen szerepeltek az alapszámra gyűjtött ügyiratok iktatószámai. A mutatókönyv mellett sortár segíti a kutatást. A sortár utal az iktatószám mellett arra a levéltári számra (alapszámra), ahol az irat fellelhető. Az I. (gazdasági) ügyosztály (c. állag). Az ügyosztály 1930 után is a ház­tartási, gazdasági ügyekkel, a közvagyon hasznosításával, rendszeres kezelése körüli teendők ellátásával foglalkozott. A város ingó és ingatlan vagyonáról hatévenként leltárakat készítettek. 1932-től maradtak fenn iratok, melyekhez iktatókönyv és összevont mu­tató tartozik. Az iratokat évenként újrakezdődően sorszámosan iktatták. Hiányzik az 1930—1934., 1938—1941. évi iktatókönyv és az 1933—1935, valamint az 1942—1944 közötti összevont mutató. A segédletek a ku­tatáshoz is felhasználhatók. A II. (pénzügyi) ügyosztály iratai (d. állag). A pénzügyi osztály munkája sem változott. Feladata továbbra is az éves költségvetés összeállítása mellett a pénztárakra és anyagraktárakra történő felügyelet. Az ügyosztály vezetője a számadásoknál, a készpénzek hasznosításánál, kezelésénél, kölcsönügyek tárgyalásánál előadói tevékenységet végzett. Az iratok 1934—1938 között hiányoznak. Az iktatókönyv 1949-ig hiány­talan. Összevont mutató segíti a kutatást. A III. (mérnöki) ügyosztály iratai (e. állag). Az ügyosztály vezetője a műszaki tanácsos, aki mérnöki végzettséggel rendelkezett és egyben a mérnöki hivatal vezetője is volt. Az ügyosztály tevékenysége nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents