Barta László - Labádi Lajos - Takács Edit: Csongrád Megye Levéltára 1723-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 2. (Szentes, 1986)
CSONGRÁD VÁRMEGYE KÖZPONTI VÁLASZTMÁNYÁNAK IRATAI
a választójogosultak névjegyzékét, és gondoskodott az országgyűlési választások lebonyolításáról. Rendszeresen be számolt működéséről a megyei törvényhatósági bizottságnak jegyzőkönyveit fölterjesztette a belügyminisztériumba. Az 1913: 14. tc. alkalmazására az első világháború miatt nem került sor. 1919-ben,a Tanácsköztársaság idején tartott országgyűlési választásokat az akkori forradalmi testületek hajtották végre, A Tanácsköztársaság megdöntése után 1924-ig rendelet úton állapították meg a választójogosultak körét és a választási eljárást, A választók névjegyzékét 1922-ig a helyi közigazgatási hatóságok által kijelölt összeírási biztosok készítették el, A névjegyzékek jóváhagyása és a választások lebonyolítása a helyi közigazgatási hatóságok tói független, választókerületenként alakított, ún, választási bizottságok hatáskörébe tartozott, A 2200/1922, ME sz, rendelet alapján a megyei törvényhatósági bizottságok ismét megalakították központi vá lasztmányukat, ezek feladata elsősorban a névjegyzékek el készítése és évenkénti kiegészítése lett. Magukat a választásokat továbbra is a törvényhatóságtól független választási bizottságok bonyolították le. Az 1925: 26, és az 1938: 19, tc, ezen lényegében nem változtatott, Csongrád vármegye első központi választmányát az 1848. április 28-i ülésén választotta meg a megyei bizott mány. Ezután országgyűlési választásonként a megyei bizottmány, 1872 után a megyei törvényhatósági bizottság újraválasztotta. Ugyancsak a megyei bizottmány/ 1872 után a törvényhatósági bizottság állapította meg a megyebeli községek választókerületi beosztását a központi választmány megalakításával egyidőben. Csongrád vármegyében a megyei központi választmány hatásköre a két ún. megyei választókerületre (tápéi és szegvári) terjedt ki, A városok ugyanis (Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely) önálló követküldési joggal rendelkeztek, ezért a megyétől