Blazovich László: Csanád Megye Levéltára 1710-1950 - A Csongrád megyei levéltár kiadványai. Segédletek 1. (Szeged, 1984)

Csanád vármegye és levéltára történetének vázlata

mint 200 éven át részt vettek a megyei közigazgatásban. 1786-1790-ig, II. József közigazgatási reformja nyomán, Békés és Csongrád megyéket egyesitették Szegvár székhellyel, és a nagyváradi kerületbe osztották. Ennek nyomát az iratok hiven tükrözik. Az uralkodó halála után a megye nemessége részt vett a nemzeti mozgalomban, a lelkesedés azonban hamarosan alábbha­gyott a francia forradalom hirére. S't a reformkor idején is kezdetben nehezen mozdultak, kormányhü megyeként foglaltak ál­lást az országgyűléseken, csak később csatlakoztak az ellenzék táborához. Csanád megye az 1832-36-os országgyűlésen már a ha­ladó táborban állt. A megyei nemesség ellenzéki táborát Návay Tamás vezette, a tisztikar aktivan kivette részét az élénkülő politikai életből. A nemzeti felbuzdulás idején énült Csanád me gye uj székháza, Ciba Antal tervei szerint. A barokkos empire stilusu épület lS3ó-ban készült el. Az 1848. március 15-i eseményekről egy héttel később érte­sültek Makón. Megalakult az állandó bizottmány, amely az uj vá­lasztási rendszer alapján megválasztott tisztségviselők és tes­tületek hivatalba lépéséig intézte az ügyeket. A forradalom a­latt a rendezett tanácsú városok sorába lépő Makó képviselője Bánhidy Albert, a korábbi alispán lett. A forradalom ás szabad­ságharc idején a közigazgatás hiven végrehajtotta, és amennyire a körülmények lehetővé tették, teljesítette a kormány rendelke­zéseit, jóllehet 1848 őszétől közvetlen hátországa, időnként arcvonala lett a délvidéki harcoknak. A szabadságharc utolsó heteiben nagy teher hárult a katonaság élelmezésében és szállí­tásában a lakosságra, amelynek anyagi és szellemi erőfeszítése­it jórészt a polgári közigazgatás szervező munkájával vették i­génybe. Az általános népfelkelést Makón a június végi közgyűlé­sen hirdették ki. Az utolsó erőfeszítések azonban már nem hoz­tak sikert. Schlick tábornok augusztus 4-én vonult be Makóra, ezzel a forradalom és szabadságharc kora Csanád megyében is le­zárult. Az önkényuralom idején a közigazgatásban több változás

Next

/
Thumbnails
Contents