Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
Duna partján lévő városi vágóhídon;33 nem messze tőle laktak, céhházuk is itt állt, a húst pedig a piacon lévő üzleteikben árusították.34 Céhük igen nagy tekintélynek örvendett.35 A kisebb háziállatokat viszont otthon tartották. Disznót szinte mindenki nevelt. Jogkönyvünk nem szól erről, ám a pozsonyi igen. Háztulajdonos, azaz polgár kettőt tarthatott, a pékek viszont négyet. Feltehetően azért, hogy az el nem adott kenyér kárba ne vesszen. A disznóknak szájkosarat kellett viselniük, hogy az utca kövezetét fel ne túrják. Ha ez előfordult, mindenegyes jószág után 12 dénárt tartozott büntetésként fizetni a tulajdonos, és kötelezték az eredeti állapot helyreállítására. A városon kívül viszont mindenki, még a nem polgár lakosok is foglalkozhattak sertés tartással.36 Relkovics Néda hozza azt az adatot is, hogy Ulmban csak 11-12 óráig lehettek az utcán, Baselban pedig megtiltották a disznók utcára engedését.37 Debrecenben 1551-ben még mindig gondot jelentettek az utcára engedett sertések: „a tanács elhatározta, hogy akik disznót akarnak tartani, pásztoruk legyen, ne engedjék napszámra a piacon kóborolni, hogy az áros népnek kárt okozzanak. Éjjelre pedig zárják ólba, [...] annak az embernek, akinek kárt tett, szabad legyen a sertést megölni, ha kártételben kapja.”38 Néhány példa segítségével bepillanthattunk a városi élet mindennapjaiba. Jószág és ember szorosan egymás mellett élt. Törekedtek rá, de célt nehezen értek el a köz- egészségügy terén. Jószág és ember egyaránt használta az utcát, ahol állati ürülék, háztartási szemét és sok egyéb hevert járványok és betegségek melegágyaként. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kutyák, tyúkok, csirkék, kacsák és libák,39 amelyeket ugyancsak a házaknál tartottak, természetes életteréül szolgált az utca még a középkort követő időkben is. Róluk nem esett szó a jogkönyvben csak piaci áruként, illetőleg a harapós kutyáról, amely tette, ha megtámadja az embert, esetleg jogkövetkezményekkel jár gazdája számára. A macskákat pedig meg sem említi a jogkönyv, mert nem képezték jogvita tárgyát. Befejezésül a Sváb tükör Előszavának általunk említett részét idézzük vissza, amely szerint Isten mások mellett az állatokat is az ember szolgálatára teremtette. A tétel bizonyítékául nemcsak e Tükör artikulusai szolgálnak, hanem a Budai jogkönyvéi is. Az állatvilág „szolgálataival”: vonóerő, táplálék, ruházkodás és sok más, valóban megkönnyítette az emberek életét. Az artikulusokból kiderül az a közelség és egymásra 33 Bj. 105. sz. 34 Bj. 106. sz. 35 Kenyeres István szerk.: A budai mészárosok középkori céhkönyvei és kiváltságlevelei. (Források Budapest közép- és koraújkori történetéhez 1.) Budapest Főváros Levéltára - Budapesti Történeti Múzeum. Budapest, 2008. Mások mellett Kubinyi András: A középkori budai mészároscéh című (15-55. p) és VÉGH András: A budai német mészárosok céhkönyvének helyrajzi vonatkozásai című, a témánkhoz kapcsolódó tanulmányával (57-72. p.). 36 Dr. Király János: Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894. 156. sz. 414. p., Relkovics Néda 1905. 245. p. 37 Relkovics Néda 1905. 245. p. 38 Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1550/1551. Fordította és a válogatást végezte: Balogh István. Szerk.: Szendrey István. Debrecen, 1982. 349/1. sz. 72. p. 39 Bj. 98. sz. 87
