Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

A városok kancelláriái által felfektetett könyveket, mint a várostörténeti kutatás számára gazdag anyagot nyújtó forrásokat, egyrészt kezdte kiaknázni a kutatás, másrészt tudósi indíttatásból rendszerezni próbálta őket. A máig legismertebb osztályozást K. Beyerle végezte el még 1910-ben.2 Az első csoportba a Statútumkönyveket sorolta, amelyek között az eskü- (városi tisztségviselők esküszövegei), privilégium- (a város által elnyert kiváltságlevelek másolatai) és jogkönyveket (a városi életet szabályozó városi rendeletek gyűjteményei) találjuk. A második egységbe az igazságügyi vagy bírósági könyveket csoportosította. Ilyenek a bírósági jegyzőkönyvek, valamint az ítéleteket és pénzbüntetéseket tartalmazó könyvek, amelyek azonban általában különböző, egyedi neveken lettek feltüntetve. A harmadik kategóriába a városi ügyviteli könyveket sorolta, amelyek a városi hivatal belső munkája során keletkeztek, mint például a tanácsülé- si jegyzőkönyvek, adófőkönyvek, a háztartással kapcsolatos könyvek, iktatókönyvek, és minden más, a városigazgatással összefüggő kötetet ide sorolt. A negyedikbe a városok lakosságának magánjogi ügyleteit tartalmazó köteteket helyezte, mint például a telekkönyveket, a szavatossági, kezességi és járadék ügyeket magukba foglalókat, továbbá a gyámsági ügyek, a végrendeletek és hagyatékok gyűjteményeit, valamint az árverési könyveket. Az említettekre vonatkozóan egységes sémát kialakítani nem lehet. Időtől, helytől és egy-egy jegyzőtől függően fektették fel, vezették és hagyták abba őket.

E. Pitz az osztályozásra más megoldást ajánl. A könyveket az őket keletkeztető szervek szerint csoportosítaná: a tanács, a bíróság, a pénzügyi hatóság, a kincstár vagy számvevőség által használt könyvekről beszél. Vele azonos csoportosítást ajánl legújabban Dieter Geuenich és Reinhard Kluge.3 H. Wintenberg pedig azt javasolja, hogy a jogszolgáltatás körében keletkezett könyveket két csoportra lenne célszerű osztani. Az egyikbe a magánjog körében (adásvétel, örökségi ügyek, zálog, stb.) felfektetette- ket kellene helyezni, a másikba pedig azokat, amelyekbe a bírósági peres eljárás egyes szakaszait rögzítették.4

Mielőtt a magyarországi középkori városkönyvek bemutatására térnénk, néhány mondatban szólunk a városi írásbeliség kialakulásáról. A városi írásbeliség az ország egyházi és világi oklevélkiállító helyeihez hasonlóan kezdetben latin nyelvű volt. A német nyelv karrierje a nyugat-magyarországi régióban indult. Jelentős szerepet játszott benne a heiligenkreutzi apátság. Az első német nyelvű magánoklevelet egy pozsonyi asszony készíttette 1319-ben, amelyben jámbor adományt tett éppen a heiligenkreutzi apátságnak, amelyet Pozsony város és egy magánszemély pecsétjével erősítettek meg.

2 Konrad Beyerle: Die deutsche Stadtbücher. In: Deutsche Geschichtsblätter, 11. (1910) 145-200. P3 Ernst Pitz: Schrift- und Aktenwesen der städtischen Verwaltung im Spätmittelalter. = Mitteilungen ed. Stadtarchiv 45. Köln, 1959. 17. p.; Dieter Geuenich: Was sind eigentlich „Stadtbücher”? Versuch einer Definition. In: Friedhelm Debus (Hrsg.) Stadtbücher als namenkundliche Quellen (Abhandlungen der Geistes- ind Sozialwissenschaftlichen Klasse/Akademie der Wissenschaften und der Literatur 7.) Stuttgart, 2000. 31-43. p., Reinhard Kluge: Das Stadtbuch als onomastische Quelle. Entstehung, Funktion und Stand der Erfassung in den neuen Bundesländern. In: Uo. 31-43. p.

4 H. Winterberg: Gerichtsbücher. HRG I. 1543-1544. hasáb.

40