Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
III. KÖZÉPKORI ÖRÖKHAGYÓK
féle háborúban nem szabad megvetni a barátság törvényét. Továbbá a hűséget és az esküt legtöbben annyira megbecsülik, mint amennyire nem csupán minden vagyonukat, sőt magát az életet is. Eléggé egybehangzó az a híresztelés, hogy ritkán lehet olyan törököt találni, aki a minden írás nélkül rábízott pénzt letagadná, és, úgy vélik, a túlvilágon súlyos büntetéseket szenvednek, akik effajta bűnt követnek el. Végül is királyukat olyan tisztelettel illetik, hogy bizonyos, akiket a király halálra szánt, azok a biztos pusztulásba is belemennek, és semmilyen módon sem vehetők rá arra, hogy meneküléssel elkerüljék a veszélyt, tudniillik hogy ne tűnjenek olyannak, akik megátalkodottan megtagadják a királyi parancsot az életszeretet miatt, amelynél nincs kedvesebb a halandók szemében.”32 Szerzőnk a történelmi események ismertetése mellett néhány helyen megjegyzést tesz a magyarországi társadalmi állapotokra is. A fejlettebb társadalmi viszonyokat ismerő Tubero, a kereskedő város fia, említésre méltónak tartja megjegyezni: „jóllehet, mint említettük, sok nép lakja a magyar királyságot, mégis egyedül a magyar nemesség rendelkezik szavazati joggal a gyűléseken a főpapsággal együtt, akik a legfőbb helyet bírják náluk. A magyaroknál pedig azokat tartják nemeseknek, akiknek egész élete katonáskodáson alapul, és akik messze távol vannak a városi műveltségtől — ugyanis azt tartják, hogy a kézművesekre és a kereskedőkre jellemző, hogy a városokban laknak —, falvakban laknak birtokaikon, nemcsak valamennyi adótól mentesen élnek, hanem szinte mindazon jogaik megvannak a jobbágyokkal szemben, mint amelyek az uraknak a szolgáik felett.”33 Miksa király betörését és a vele kapcsolatos harcokat tárgyalva 32 „Nec mirum est, Turcas tantum imperium brevi adeptos esse, quandoquidem praeter Christianorum, quum desidiam, tűm discordiam, quae maximé hoscili nos iniuriae exponit, his sunt praediti moribus, quos sane, modo non obstet Dei voluntas, impérium necessario subsequi sólet. Etenim genus homimum est, laboris, mediae, vigiliae aestus ac algoris, tolerantissimum: animi, ad omnia pericula, et ipsam mortem subeundam, pro gloria et regis sui amplitudine, promtissimi. Vitám parcam, ac duram, atque ab omni luxu alienam, ducunt. Maior anni pars, aut sub dio, aut sub rabernaculis, fronde seu culmo intectis, agitur; atque quum iter faciunt, vel in expeditionibus sunt, si sol aestivus fervet, aut imber incesserit, eadem penula ex subcoactis facta, equum pariter et dominum protegit. Cibus his simplex et parabilis est; potus, lac, aut purus, ut fere et caeteris Mahometanis, fontium liquor, vel, quum genio indulgent, melle conditus. Nulla apud eos ars aut disciplina in maiore habetur pretio, quam quae decertandi sui esse potest: atque idcicro sagittandi atque equitandi peritissimi sunt. Tanta his inest belligerandi cupiditas, ut gravius fere otium, quam morbum ferant. Hostibus superatis, nihil sibi arrogant: sed totum Deo acceptum referunt. Si forte, ut saepe sit, vincuntur, suae in Deum impietati adversam adscribunt fortunam: Et cum apud eos nulli sit dedecori paupertas; neque divitiae, neque generis vetustas, quempiam honestiorem reddunt; quem quisque sibi armis ac virtute splendorem paravit, eo satis clarus est. Atque idcirco, ad glóriám augendam, maiorum nobilitatem nemo desiderat. Hospitalitatem adeo sanctam habent, ut cum quo semel cibum sumsere, eum vel hostem factum, atque in acie occurrentem, violare, nefas putent: existimantes etiam, in quolibet dissidio ius amicitiae haud esse spernendum. Ad haec fidem plerique et iusiurandum tanti faciunt, quanti non modot fortunas omnes, sed et ipsam vitám. Fama satis constans est, raro unquam Turcam inventum esse, qui amotis etiam arbitris, atque sub nullo scripto sibi creditam abnegaret pecuniam; et qui id sceleris commiserint, eos graves apud inferos poenas luere arbitrantur. Regem suum postremo tanta colunt veneratione, ut quosdam morti a rege destinatos, in certam ivisse perniciem constet; nec ullo pacto induci potuisse, quo furga periculum evitarent, ne scilicet, aut vitae amore, qua sane nil iucundius est mortalibus. Aut per contumaciam, regium neglexisse imperium viderentur.” SRH. V. 226-227. p. 33 „Caeterium, licet multae, ut dictum est, nationes, regnum Hungáriáé incolonat: sola tarnen Hungarorum nobilitas, una cum pontificibus suis, qui apud eos summum obtinent locum, ius ferendi suffragii in conventibus habet. Hi autem apud Hungaros nobiles censentur, quorum omnis vita in studiis rei militaris 406
