Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
Galambóc elfoglalásával (1391) biztos hídfőállást szerzett magának a Temesközbe jutáshoz. A 14. század utolsó évtizedétől az állandósuló török támadások, illetve a magyar ellencsapások nyomán a vidék magyar lakossága a déli részeken felmorzsolódott.11 A Temesköz déli részén a megyeszervezet is elhalt. Jól mutatja ezt Ransanus említett munkájában a korabeli megyék leírása. A szerző gondosan — nyilván az udvari emberek segítségével — számba vette a hazai megyéket, mindössze Zólyom, Kishont és Kraszna megyék, valamint a Kunság és Jászság mellett Keve és Krassó megyék nem szerepelnek a listájában. Az előzőek kifelejtésének magyarázatára szolgál egyrészt kis területük és jelentéktelenségük, másrészt az, hogy a Jászság és Kunság nem tagozódott a megyeszervezetbe, ám az egymás mellett lévő Keve és Krassó megyék nevének elhagyása azt mutatja, hogy e fontos határmegyék létezésének emléke sem élt már az udvari emberek fejében.12 A kérdést, hogy a Temesközben a 15. században miként és milyen ütemben ment végbe a magyar elvándorlás és az elhagyott területekre a szerbek beköltözése, csak aprólékos, a részletekbe menő vizsgálattal lehet eldönteni. E munka elvégzése a kutatásra vár. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Temesvár mintegy végvárként a hozzá közeli és a tőle északra fekvő területeken biztosította a letelepedett, földművelő magyar lakosság számára a helyben maradáshoz szükséges viszonylag békés létfeltételeket. Temesvár elestével került a Tiszától Erdélyig tartó szakaszon a Temesvár és a Maros közötti területre a nyelvhatár, sőt a déli szlávok, elsősorban szerbek, a Maros jobb oldalán is számos elhagyott települést megszálltak. A korabeli állapotokra jellemző Belmusevics Milos története, amelyet ugyancsak Tubero örökített meg. Az idősebb Belmusevics a húsvétot ünnepelni tért haza, amit megtudtak a szendrői törökök, és elhatározták, hogy cselt vetnek neki. 300-an keltek át a Dunán a szendrői bég vezetésével. A bég 40 lovast előreküldött, hogy támadjanak kora reggel az ünnepléstől és bortól még fáradtan pihenő Belmusevicsékra, majd pedig csapjanak menekülésbe. így is történt. A törököket üldöző szerbek az adott helyen szembe találkoztak a rejtőzködő, náluk nagyobb török erővel. A csatában elesett az ifjabb Belmusevics, Milos pedig megsebesült. Hazatérve — Tubero szerint — fia szellemének áldozva, mai szemlélet szerint bosszúból kivégeztette a nála raboskodó török foglyokat, felépülése után pedig, amint tehette, megtorló támadásokat intézett a török ellen.13 11 1375. Török csapatok első megjelenése (Kumanovitz L. BernáT: I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata és török háborúja. In: Századok. 1983/5. szám. 919-982. p.). 1389. A török első betörése. 1392. A behatoló törökök két évig zaklatták a lakosságot, míg végül kiverték őket. 1396. A nikápolyi csatát követően a törökök egészen Temesvárig nyomultak előre. 1418. Utah boszniai bég betörése. A török rablótámadásoknak csak az 1421-ben létrejött fegyverszünet vetett véget. 1428. Lászlóvára és Galambóc visszafoglalásának kísérlete. 1463 és 1476. Ali szendrői bég támadásai. 1481. Kinizsi Pál Ali szendrői bég támadásainak megtorlására Szerbiába nyomul. 1490 után újabb török támadások. 1494. Kinizsi halála után a török betörések állandósulnak. In: Temes vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Budapest, é. n. 290-322. p. A vonatkozó részt Szentkláray Jenő írta. A Belmusevics családra 1. Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai I. Budapest, 1896. 24. p. 12 Ransanus. Bevezetés 18. p. és térképmelléklet. 13 Tubero 253-255. p. A leírást ismerteti Dr. Aleksa Ivic: Istorija Srba u Vojvodini. Növi Sad, 1929. 41. p. 326
