Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
DÉLI SZLÁVOK MAGYARORSZÁGON ÉS A KÖRÖS-TISZA-MAROS-KÖZBEN A 15-16. SZÁZADBAN Mivel a középkori Magyarország déli határainak szinte teljes hosszában szláv népekkel és államokkal érintkezett, mielőtt a Körös-Tisza-Maros-közi déli szláv telepek bemutatására térünk, két kérdéskör vizsgálatát kell elvégeznünk a cím által jelzett témában. Mindenekelőtt azt, hogy a tárgyalt időszakban hol húzódott a déli szláv népek és a magyar nép között a nyelvhatár, azaz hogyan változott az a vonal, amelynek elhagyása után elsősorban magyarul vagy szlávul beszéltek (nem tekintve a szórványokat). A nyelvhatár kijelölése annál is fontosabb, mivel az nemcsak korszakunkban, hanem egészen az első világháború végéig a magyar államhatáron belül volt, utána következett be az ismert változás, amely nyomán a nyelvhatár egy része azóta is szláv államok területén húzódik. A másik kérdéskör a déli szlávok nyelvhatárokat is elmozdító bevándorlása, amely néhány, egyedi forrásokkal alig adatolható korábbi esettől eltekintve éppen tárgykorszakunktól tart kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig, és része a Balkánon élő népeknek a középkor óta tartó lassú és szívós, hol lelassuló, hol felgyorsuló északnyugati irányú vándorlásának. E népvándorlás következményeként már a 15. és 16. században mind északabbra tolódott a nyelvhatár, azon túl pedig a déli szlávok szigeteket vagy tömböket hoztak létre a magyar népesség között. Témánk vizsgálatakor egyéb források és feldolgozások mellett felhasználtuk Ludo- vicus Tubero raguzai születésű visnjicai bencés apát művét is, aki jól értékesíthető adatokat jegyzett le számunkra művében, amelyek nagyobb részét eddig a kutatók nem használtak fel.1 A raguzai Tuberót nemcsak a történelem, hanem a hazája körül élő népek lakóhelye, beszédük és karakterük is érdekelte. Kortársi leírásából megtudhatjuk, hogy a mai szlovének elődeit nevezték a magyarok tótoknak, továbbá felsorolta a másik két szláv nép, a horvátok és a szerbek nevét is, amely utóbbiakat rác névvel illettek. A gót, tót szavak körül folytatott, humanistákra oly jellemző okfejtésétől el kell tekintenünk. A mai románok elődeit moroulachusoknak nevezi. A névalakban az oláh népnév rejtőzik, és talán ő az első, aki nyelvüket római eredetűnek tartja.2 Kis kitérőnk után nyugatról kelet felé haladva nézzük meg a nyelvhatár alakulását! Tényként vehetjük, hogy a Dráva és a Száva közötti területen, valamint a Duna-Száva közén a 15. század közepére déli szláv túlsúly alakult ki, amint ezt a pozsegai ispán ok1 Ludovicus Tubero: Kortörténeti feljegyzések (Magyarország). Közreadja: Blazovich László, Sz. Galántai Erzsébet. Szeged, 1994. (Továbbiakban: Tubero) 2 Tubero 67. p. 323
