Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
léte azonban kiváltságokkal rendelkező réteg szabadkai tartózkodására utal, akik a település időlegesen bekövetkezett részleges vagy teljes elnéptelenedése után kiváltságokat nyerve telepedtek le, vagy az eddigi kisebb települést kívánta a király a hospesek betelepítésével emelni, jelentősebbé tenni. Mint a szakirodalomból ismeretes, 1439. május 5-én Albert király Madaras, Ta- vankút, Szabadka és Halas mezővárosokat a két Hunyadi Jánosnak adta Csőszapa birtok felével együtt 2757 aranyért, amelyet a Hunyadiak a Szörényi végvárak védelmére fordítanának.7 Az oklevél témánk szempontjából nemcsak azért fontos, mert Szabadkát mezővárosként említi, hanem azért is, mert ekkor került ki a király birtokai közül magánföldesúri kézbe. A zálogba adás még nem jelenti a végleges eladományozást, ám Szabadka esetében mégis az következett be két rövid időszak kivételével. Az egyik azon hat év volt, amikor mint a család birtokát 1458 és 1464 között Mátyás király kezén tartotta. Ő azonban 1464-ben Dengelegi Pongrácz Jánosnak adományozta.8 Szabadka még egy alkalommal, 1499 és 1501 között Dengelegi Pongrácz Mátyás magtalan halálával jutott ismét a király kezére, de ekkor sem alakult szerencsésen a sorsa, mert 1501. június 12-én II. Ulászló király csereképpen Corvin Jánosnak adta.9 A középkor során már nem is került vissza királyi tulajdonba. A magánföldesúri hatalom alatt állás általában hátrányokkal járt a városok számára a királyi földesurasághoz képest. A korabeli szabadkaiak is jól tudták ezt, mert királyi városi állásukat, mivel másképpen nem ment, hamis oklevéllel szerették volna bizonyítani. Az Arad megyei nemesi családból származó királyi kancelláriai jegyző, Zöm- lényi (Zomolini) Gábor a 15. század közepén — nyilvánvalóan jó pénzért — hamis okleveleket állított ki, azaz valótlan jogügyleteket tartalmazó okleveleket koholt, hiteles formát (írásmód, az oklevélben szereplők nevei, pecsét) adva nekik. A megtévedt kancellistát bűnéért halállal sújtották. Kivégzése előtt maga tett vallomást a hamisított oklevelekről. Az eset annyira megrázta a korabeli jogtudó nemesi közvéleményt, hogy Werbőczi is számba vette a hamisítványokat hármaskönyvében.10 A második részben a 14. cím (királyaink közül kiknek kiváltságait tartjuk meg és kikéit nem?) alatt az 56. § az alábbi módon szól: „Továbbá egy Szabadka község szabadságát illető levél Zsig- mond királynak az egyfejű sasos titkos pecsétje alatt”.11 Az oklevél, amelyet feltehetően még a hamisítás felfedezésekor megsemmisítettek, nem maradt fenn. Nem tudjuk, hogy mikor készítette Zömlényi, ugyanis Zsigmond király uralkodása idején is lopva használhatta a pecsétet, mint kancelláriai alkalmazott, illetve a király halála és pecsétjének széttörése után esetleg vésettethetett egyet magának céljai megvalósítására. Talán az utóbbi eljárást alkalmazta, mert a királyi pecsétek mellett a váradi, egri és budai káptalanok pecsétjeit is felhasználta a hamisítványok elkészítéséhez. A szabadkaiak részére gyártott oklevélen szereplő titkos pecsét az uralko7 Dl. 13 376.; Pesty Frigyes: A Szörényi bánság és Szörény vármegye története III. Budapest, 1878. 35. p. 8 Iványi István: Szabadka szabad királyi város története II. Szabadka, 1892. Oklevéltár 4. sz. 9 Dl. 37 739. 10 Werbőczy István Hármaskönyve. Az eredetinek 1517-iki első kiadása után fordították, jogi műszótárral és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosváry Sándor és Óvári Kelemen. Budapest, 1894. 193-196. P11 Uo. 193. p. 293
