Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
nem a temetés után, a sírok feldúlása során következett be, mert későbbi beavatkozás nyomai nem voltak láthatók. A kevés sírleletből — 2 ezüst dénár a 12. századból, ezüst gomb Árpád-kori díszítéssel, zománcozott, bronz csat pegazus díszítéssel, stb. — egyértelműen látszik a templom és temető kora-Árpádkori jellege. Amint a csontvázak egy részének állapotából kiderül, a templomot és vele együtt a települést ellenség pusztította el. Talán éppen a tatárok, akik elől a lakosság a templomba menekült, végül ezt elfoglalva nyilván a közelharcban elesetteket, legyilkoltakat temették el (a megmaradottak) a felgyújtott és kiégett templom fala mellé.21 A központtól, a ferencesek templomától kiinduló öt km-es sugarú körben nyolc település helyezkedett el, amelyek közül hármat templomos helyként ismerhettünk meg. Feltehetően volt temploma a Szabadka elődjének tekintett településnek is, amely minden bizonnyal a barátok templomának helyén állt. A nyolc települést takaró lelőhely mellé kilencedikként Kért kell hozzávennünk, ugyanis a város Kérnek nevezett részéhez közel 1877-ben, majd 1981-ben 11. századból származó leleteket tártak fel.22 A bemutatott kép, bár Szabadka és környéke nem folyó melletti terület, mégis ezen alföldi táj folyók menti településhálózatának szerkezetét adja. ahol 1-2, illetve 3-4 km- re helyezkedtek el egymástól az egyes települések, amelyek mindössze 5-10 házból állottak, és amelyeken ennek megfelelően 10-50 lakos élt. Mindez egyezik azzal a képpel is, amelyet Maksay Ferenc és Szabó István rajzoltak a 10-13. századi Magyar- ország településhálózatáról, amely szerint 2-10 családból, házból álló apró települések sokasága jellemezte a magyar falurendszert. Mindazon területen, ahol a megtelepedésre és földművelésre alkalmas terület a megélhetést biztosította, aprófalvak sokasága keletkezett. Az egyes vidékeket elfoglalt nemzetségek birtokos tagjainak életformaváltása — az állattenyésztő gazdálkodásról földművelésre tértek át — a nagyobb telepekről való kirajzásukkal járt, azaz széttelepültek, és mindenki a maga földjét művelte szolgáival. E társadalmi mozgás nyomán született az a kilenc kis település is, amelyeknek hagyatékát a régészek ásói a felszínre hozták.23 A régészeti feltárások nyomán Szabadka tágabb keleti és északi határa, a Palicsi- és a Ludasi-tó, valamint a Körös-ér vidéke a fentiekhez hasonló képet mutat. A Palicsi- tó délkeleti pontjától néhány száz méterre a zentai földút északi oldalán, a Suplyákon alig észrevehető kiemelkedés található. A felszínén középkori tégladarabokat és embercsontokat lehetett találni, feltehetően egy kis falu templomának és temetőjének maradványait. A felszíni leletek tanúsága szerint a település a tó partján húzódott észak felé. Szekeres László e helyet Pálegyházával, azaz Palicséval azonosította. E romokat „Gar- dina” néven egy 1782-es térkép is feltünteti. Mivel Mátyás király 1462-ben kiadott oklevele Palijt a prédiumok, azaz puszták között sorolja fel, ebben az időben már lakatlan volt, vagy csak időlegesen szállták meg. Éppen ezért a település, amelynek maradványait fellelték, Árpád-kori lehetett, amely feltehetően a tatárjárás idején vagy később, 21 Archeológiái Értesítő 1895. 58-59. p.; Szekeres László 1983. 66-67. p. 22 Szekeres László 1983. 35. p. 23 Maksay Ferenc: A magyar falu középkori településrendje. Budapest, 1971. 35-47. p.; Szabó István 1971. 36-54., 189-203. p.; Blazovich László 1986. 41-51. p. 284
