Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
A falu 16. századi helyzetéről a Jaksics Márk örökségével kapcsolatos perek során készült oklevelek tájékoztatnak. 1535-ben még faluként, 1536-ban már oppidumként említik.53 Az ebből a korból származó csomorkányi „bögrekályhák” cserépdarabkái54 is bizonyítják, hogy a falunak több tekintélyes vagyonnal, egyúttal nagy házzal is rendelkező lakosa lehetett. Ezt a gazdagságot az okleveles adatok is megerősítik.55 A török megjelenése sem hozott döntő változást a falu helyzetében, a több utcás települést egészen az 1596. évi tatárdúlásig nem hagyták el lakói, e pusztulást azonban már nem tudta kiheverni: a 17. században már csak pusztaként szerepelt a neve a fennmaradó iratanyagban.56 Templomáról, papjairól, műveltségi viszonyairól mindössze annyi ha- gyományozódott ránk, hogy Csomorkányi Mátyás 1522-ben Csaholi Ferenc Csanádi püspök káplánja volt.57 Donáttornya 1492-ig a Hunyadiak tulajdona maradt. Ekkor Corvin János Dobozi Dánfi Andrásnak adományozta, az utóbbi pedig 1495-ben a margitszigeti apácáknak hagyta örökül. Száz lakosának, családfőjének a nevét őrizte meg egy 1499, évi oklevél.58 A vegyesen, magyarok és délszlávok által lakott településnek tehát 500-800 között mozgott a lakosságszáma, és feltehetően ekkor, a 15. század utolsó harmadában érkezett el fejlődésének csúcsához. Ezután a tekintélye egyre alább szállt. Sorsa mintegy reprezentálja azt az utat, miként tűnt el, szűnt meg a 16. század során számos délalföldi falu; a hol gyors, hol lassú haldoklásnak a török csak a végső kegyelemdöfést adta meg. Donáttornyát a 16. század első harmadában hűbérura nem tudta megvédeni59 az állandósuló határviták okozta villongások közepette, és lakói a szomszédos földesurak erőszakosságaival szemben is nélkülözték uruk óvó kezét.60 Sérelmeikért maguk álltak bosszút, amikor Dóczi János szegi kastélyában Dózsa parasztháborújának idején ötven forintra becsült kárt okoztak.61 A település hanyatlásának biztos jeleként megkezdődött a jobbágylakosság elvándorlása, szökése. 1517-ben például heten távoztak Jaksics Márk birtokaira, Nagylakra és Árkosra.62 Két újabb költözési hullám (1536, 1549) után Donáttornya már csak árnyéka volt önmagának, és bár többször próbálkoztak újratelepítésével, a tatárok 1596-os pusztítását, akárcsak Csomorkány, már soha többé nem tudta kiheverni, a későbbiekben csak pusztaként, határrészként kerül elő neve az írásos forrásokból.63 Mint ismeretes, alföldi településeink — így Hódmezővásárhely és környéke — középkori történetéről igen kevés adat maradt az utókorra. Éppen ezért felhasználva a várostörténeti kutatások eddigi eredményeit, a rendelkezésünkre álló adatokat, összeha53 Borovszky 1900. 28. p. 54 Herczeg Mihály szíves közlése és gyűjtése. 55 Borovszky 1900. 34., 39. p., Borovszky 1897. II. 119-120. p. 56 Borovszky 1897. II. 121. p. 57 Dl. 19 646., 20 316., 20 324. 58 Dl. 20 856. Az oklevélben szereplő nevek felsorolását 1. Borovszky 1897. II. 152-153. p. 59 Dl. 20 631., 20 703., 20 856., 20 869., 20 884., 20 885., 21 014., 21 784., 21 898. 60 Dl. 23 640. 61 Antonius Fekete Nagy-Victor Kenéz-Ladislaus Solymosi-Geisa Érszegi: Monumenta Rusticorum in Hungária Rebellium anno MDXIV. Publicationes Archívi Nationalis Hungarici II. Budapest, 1979. 273. p. 62 Dl. 22 732. 63 Borovszky 1897. II. 156. p. 270
