Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
tának, később béres földnek nevezett területet a városi tanács meghatározott összegben bérbe adta az arra vállalkozóknak mindaddig, amíg a bért fizették. Ez a rendszer 1818- ig maradt fenn.41 E földekből, amelyekből szántót és legelőt egyaránt felfoghattak, minden debreceni cívis válthatott bérletet. Tehát Debrecen parasztpolgárai városuk határát földközösségi formában kezelték. Erre véleményünk szerint az említett 1571-es adat előtt a városi jegyzőkönyvek már 1547-ből adatot szolgáltatnak azzal, hogy a birtokforgalomról szólva a szántókról és egyéb földekről hallgatnak. Feltételezhetjük e rendszer korábbi meglétét, ugyanis a birtokosok számára az adót a Debreceni család óta a település évi egy összegben rótta le.42 A debreceniek, amint a forrásokból kiderül, városi ingatlanaik felett szabadon rendelkeztek. Az adásvételt azonban bevezették a városkönyvbe, miután erről örökvallást tettek. így járt el Ács Balázs, aki a Piactéren lévő házhelyét Szabó Jánosnak adta el 1549. május 9-én 125 forint értékben négy tekintélyes polgár tanúbizonysága mellett. Az érték nagyságára utal, hogy a tekintélyes férfiak között az egyik tanú, Kalmár István esküdtbírói tisztet töltött be.43 A férfiak és nők nemre való különbségtétel nélkül bonyolították jogügyleteiket, amint ez kiderül Kalmár Máté egykori debreceni polgár leánya, Katalin asszony ügyletéből, aki abban az időben a kassai Deák Albert felesége volt. Férjével egyetértésben ugyanis eladta apja után reá maradt házhelyrészét nővérének, Dorottya úrnőnek, és az adásvételbe beszámították azt a házhelyet, amelyet Dorottya apósától kapott teljes rendelkezésre.44 Dorottya kassai házhelyét nyilván Katali- nék vették át, és értékét beszámították a nővérnek eladott debreceni telekbe. Még ugyanebben az évben Szilágyi Bálint Csiszár Péternek adta el a Szent László utcában lévő házát 3 forintért úgy, hogy a vevő azt tovább örökíthette. Szilágyi Bálint az adásvételt illetően szavatosságot is vállalt.45 A debreceni polgárok azonban mégsem éltek teljesen mentesen uruk akaratától. Nemcsak adóztak mindenkori uruknak, az beleszólt jogvitáikba is. A városi bíróságtól az úr ítélőszékéhez fellebbezték azokat az ügyeket, amelyekben jogvita keletkezett a felek között, és az egyik fél a városi bíróság ítéletébe nem nyugodott bele. így tett Gyenge István, aki 1549. május 12-én Török Ferenc földesúr székéhez fellebbezte ügyét, amely abból származott, hogy anyja a házát 105 forintért Rózsa Lászlónak tartozása fejében lekötötte.46 Cecília asszony az elhunyt Érsek Demeter nővére, az özvegy ellen az örökség miatt indított pert szándékozott az úr székéhez fellebbezni, azonban ettől július 6-án elállt.47 A tényállás megértéséhez annyi magyarázatot illeszthetünk, hogy az esetben arról volt szó: az örökhagyó Érsek Demeternek a házasságából nem született utóda. Lemenő nélkül viszont a hagyatékon a túlélő házastárs és az örökhagyó rokonsága, jelen esetben Cecília asszony osztozott, feltehetően fele-fele arányban. 41 Módy György 1958-1959. 35-36. p. 42 Szendrey István 1984. 138-141. p. 43 DVJ 1549. 39. sz. 44 DVJ 1549. 131. sz. 45 DVJ 1548. 428. sz. 46 DVJ 1549. 40. sz. Hogy ezen időben miként alakult a jogorvoslat rendje Debrecenben, arra 1. BlaZOVICH László: Városok az Alföldön a 14-16. században. (Dél-alföldi évszázadok 17.) Szeged, 2002. 159— 164. p. 47 DVJ 1549. 130. sz. 260
