Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
kenézeik irányítottak.20 Zsellérek szintén éltek itt.21 A jobbágyok törvényes öröklésének útját a Hármaskönyvben olvashatjuk, amely szerint a jobbágy egész földjének tulajdona a földesúrra néz, és azt illeti.22 Megjegyezzük azonban, hogy a birtok tulajdonából valamennyi részt a jobbágy is bírt, mert ha a földesúr vissza akarta váltani jobbágytelkét, azt csak becsáron tehette meg.23 Ezt nevezték később kibecslésnek. Éppen ebből a használati tulajdonból következtetnek egyes kutatók arra — magam is egyetértek velük —, hogy a jobbágy telkeknek az úr volt a fő-, míg a jobbágy az áltulajdonosa.24 Ezen kereteken belül a jobbágy ingóságait és telkét, valamint szerzett vagyonát a földesúr beleegyezésével lemenőire örökíthette, a fiúk és a kiházasítatlan lányok közötti különbségtétel nélkül.25 A kiházasított lány esetében már más volt a helyzet, ő házasságkötésekor feltehetően már kapott vagyonrészt a szerzett és ingó vagyonból.26 A szerzett vagyon pedig az örökhagyó apa után a feleségre háramlik. A végrendelet ez utóbbin valamennyit módosíthat.27 A jobbágyok földjének eladását és örökítését azzal együtt, hogy a jobbágyok állapota különböző volt, és az átruházás tekintetében különböző szokások alakultak ki, a szokásjog szabályozta, amely helyzetet Werbőczy szerint meg kellett tartani.28 Az örökös nélkül elhalt jobbágy hagyatékáról a Hármaskönyv ugyancsak rendelkezett, amely szerint az ősiek teljes egészében a földesúrra háramla- nak. Aki nem végrendelkezett, annak ősi és szerzett vagyona egyaránt a földesúr kezére jut, aki igen, az szerzett vagyonának felét kedvezményezetteknek juttathatta.29 A főszabályként Gyulán ez volt hatályban. Öröklési jogukról Corvin János hozott rendelkezést az 1496. november 24-én a város számára kiadott privilégiumlevelében.30 A vonatkozó szövegrész így hangzik: „továbbá a fent említett polgárok és lakosok összes ingó javaikat, akiknek csak akarják, annak hagyhatják, életükben és halálukkor a rendelkezés és örökítés lehetőségét bírják. Ha pedig valaki törvényes örökös nélkül hal meg, nincs felesége, nincsenek fiai, atyafiai vagy rokonai, vagyonából két részt arra alkalmas és becsületes, a tanács által kiküldött férfiak a szegényeknek és a mezőváros egyházainak juttassanak, a harmadik részt pedig a város hasznára tartsák meg, ezzel a törvénnyel a polgárok akkora szabadságot élvezzenek, amennyivel régtől fogva 20 Gyula város oklevéltára (1313-1800) Szerk.: Veress Endre. Budapest, 1938. 87. p. Magyar fordítása latin nyelvből Blazovich László-Galántai Erzsébet, német nyelvből Schmidt József. In: Blazovich László: Város és uradalom. Tanulmányok és források Gyula XV-XVI. századi történetéből. Gyula, 2007. 63., 76. p., 2-3. sz. 21 Uo. 66., 78. p„ 23-24. sz. 22 „[...] totius terrae proprietas ad dominum terrestrem spectat et pectivet.” Werbőczy István: Tri- partitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve. Budapest, 1990. A kiadás fordítását készítette és bevezette Csíky Kálmán. (Továbbiakban HK) III. 30. 7. 23 HK III. 30. 8. 24 Homoki-Nagy Mária 2006. 174-189. p. Különösen 175., 189. p. 25 HK III. 29. p. Bevezetés. 26 HK III. 29. 1. 27 HK III. 30. 29. 2. 28 HK III. 30. 6. 29 HK III. 30. 1-2. 30 Weress Endre 1938. 31-33. p. Magyar fordítása: Blazovich László 2007. 42-44. p. 257
