Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN

szolgáltatással foglalkozott, továbbá elemezte az egyes városok kiváltságait. Kevesebb figyelmet szentelt a magánjog intézményeinek: a tulajdon-, öröklési és családjognak. Korábban Király János,4 újabban Szende Katalin terjesztette ki vizsgálatait e jogágakra,5 Homoki Nagy Mária pedig a 18. századi mezővárosok magánjogi viszonyaival foglalkozott.6 Mivel a magánjog artikulusai egy-egy város lakóinak hétköznapjait határozzák meg, szabályaiban maga az élet jelenik meg. Tanulmányozásuk a társadalomkutató számára éppen ezért elengedhetetlen.

A királyi szabad városokban, azon belül a tárnoki vagy szabad királyi városokban a magánjogi viszonyokat a privilégiumlevelekben foglalt kiváltságokra alapozva építették fel, és e folyamat során született szabályok alakították ki az egy-egy városban hatályos szokásjogot, amelyből az egyes településeken élő magánjogi viszonyok eltérései, árnyalatbeli különbségei származnak. A főszabály szerint a városi polgár nemcsak ingóságainak, hanem ingatlanainak adásvételét is szabadon intézhette. Korlátokat a családi és a vérségi kapcsolat emelt, valamint a város állított az idegenekkel szemben. Városi tulajdont birtokló nemesek ingó és ingatlan ügyeiket polgárok módjára kezelhették. A nők nemcsak házasságon kívül (özvegy, hajadon), azon belül is rendelkezhettek tulajdonnal. Az öröklés bekövetkeztével pedig férfi testvéreikkel azonos mértékben, különbségtétel nélkül részesültek az örökhagyó hagyatékából.7

Az egyes városok magánjogi rendszere között kisebb különbségek alakulhattak ki. A tárnoki joggal élő városokban, ha nem készült végrendelet, az örökhagyó özvegye és a gyerekek egyenként egyenlő részt kaptak, amint Budára nézve mondja a jogkönyv 313. artikulusa.8 Pozsonyra vonatkozóan Király János hasonló helyzetet tételez fel a végrendeleti öröklés példái alapján, bár a kérdésben bizonytalanságának is hangot ad.9 Sopronban pedig a budai jogkönyvben leírt eljárás érvényesült, amint Szende Katalin kifejti.10 Az említett szerzőkkel egyetértésben annyit megállapíthatunk, hogy az örökhagyók, ha volt utódjuk, a szerzett vagyonukról szabadon rendelkezhettek, az ősiről azonban nem, ez a vagyonrész az özvegy és a gyerekek kezébe jutott. A végrendeleti örökítés pedig általában igazodott a törvényes formához, bár a végrendelet éppen azért született, hogy azt árnyalja, illetve valamennyire módosítsa.

4 Dr. Király JÁNOS: Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894. 110-126., 126-127., 155—

166. p.

5 Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. (Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 32.) Kiadja az MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2004. 95., 113-115. p.

6 Homoki Nagy Mária: Tulajdon- és birtokviszonyok a dél-alföldi mezővárosokban a 18. században. In: Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Mezey Barna-Révész T. Mihály. Budapest, 2006. 174-189. p.

1 SZENDE Katalin 2004. 113-114. p.; Blazovich László: A városkönyvek és a soproni Gerichtsbuch. In: Gerichtsbuch. Bírósági könyv 1423-1531. Ediert von/Közreadja: Jenő Házi, János Németh. Sopron, 2005. 43-44. p.

8 Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachiege Rechtssammlung des 15. Jahrhunderts aus Ungarn. Hrsg.: von Karl Mollay. Budapest, 1959. 313. sz. Magyar fordítása: Buda város jogkönyve I—II. Közreadja: Blazovich László-Schmidt József. Szeged, 2001. II. 313. sz.

9 Király János 1894. 161-162. p.

10 Szende Katalin 2004. 113-114. p.

254