Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
vagyoni értékű ügyek a kisebbekkel együtt azt bizonyítják — bár a bejegyzések esetlegesek —, hogy a környező 60-70 km távolságban fekvő mezővárosok polgáraival a debreceniek folyamatos és állandó kapcsolatban álltak, ami a város gazdasági erejét bizonyítja, valamint ebből következően azt, hogy azok népességét magához vonzó szívó hatással rendelkezett. A Debrecennel kialakult kereskedelmi és a lakosok közötti személyes kapcsolatok tekintetében a környező mezővárosok közül kiemelkedett a püspökváros, Várad, ugyanis a Kassa-Tokaj-Kálló-Debrecen-Várad főútvonal egyik fontos központjaként szolgált. Innen lehetett Erdély, azon belül Kolozsvár és Nagyszeben felé utazni, valamint egy másik irányban Simándon és Aradon át Temesvárra, illetőleg Szegedre. Ellenkező, északi irányban pedig Kálló és Tokaj érintésével Kassán át Lengyelország, Krakkó felé. Tokajnál a Pest felé vivő útba lehetett bekapcsolódni. Ezen útvonalról leágazások vittek Beregszász, Munkács és Ungvár irányába, valamint a kisebb helyekre vivő utak szintén becsatlakoztak a főútba.98 Az említett útvonal, főképp a török alföldi terjeszkedése nyomán, a 16. század második felében lett egyre fontosabb, különösen a budai, pesti és szegedi nagykereskedőknek a menekülésüket követően Váradon és Debrecenben való megtelepedése után. A szokásos, eddig bemutatott kereskedelmi ügyletek mellett éppen az ő jelenlétük adott új színt a két város és lakói közötti üzleti életnek. Nézzünk előbb néhányat a szerényebb értékű kereskedelmi ügyletekből, majd a nagykereskedelem eseteiből! A kereskedelmi összeköttetéseket nem egy esetben házasságkötésekkel erősítették meg a felek. Erre utal egy 1554. évi bejegyzésünk, amely szerint néhai Deák András váradi polgár felesége, a feltehetően debreceni származású Anna asszony, Toldi Ferenc rokona pusztatelkét eladta 26 forintért szomszédjának, Ötvös Albertnak.99 Az adásvétel azonban nem ment zökkenők nélkül, mert Toldi Ferenc, debreceni polgár100 azt letiltotta, mégpedig azon a címen, hogy vérrokon, és ebből következően előnye van az adásvétel esetében. Az eladási árat már letette, valamint a telekbe iktattatta magát. Az ügy ezzel nem záródott le, Ötvös az úriszékre fellebbezett.101 Nyilván előnyös lett volna számára a sajátja mellett fekvő telek megvétele. Még a kisebb kereskedelmi ügyletek esetében sem volt szokatlan, hogy a felek több helyről társultak. Szabó, másként Kalmár István a tiszavarsányi Fóris Jánossal olyan egyezséget kötött a főbíró ítélőszékén, hogy azt a 15 forintot, amellyel a váradi Kádas Andrásnak tartozik, András meghagyásából Fórisnak adja. Egyúttal az ügyért Füle Deák Balázs kezességet vállalt.102 Eme kis eset mások mellett bizonyítja, hogy mindaz, amit a bíróságon lejegyeztek az egyes ügyekről, csak a „jéghegy” csúcsa, annál az esetek sokkal színesebbek és életszerűbbek. A valóságban az említett események sokkal szövevényesebben alakultak, mint első ránézésre látszik. 98 Bársony István: A város kereskedelme 1693-ig. In: Debrecen története 1693-ig. Szerk.: Szendrey István. 361-362. p.; Az alföldi és a közvetlenül határos megyék központi helyei a késő-középkorban. Térképmelléklet. In: Kubinyi: Városfejlődés és városhálózat, passim.-, Térképmelléklet. In: Blazovich: Városok az Alföldön, passim. 99 DMJ 1554/510/8. 100 DMJ 1550/246/1. 101 DMJ 1554/540/4. 102 DMJ 1557/696/1. 244
