Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
II. KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSOK ÉS VÁROSLAKÓK AZ ALFÖLDÖN
takarítása, továbbá az allódiumon álló épületek (gazdasági és lakóépületek) javítása. Ugyancsak ők tartották karban a vár, az allódium és a várkert kerítéseit. A gyulai mészárosok ökröt és disznót tartoztak a vár számára vágni egyenként 12 forint értékben, a molnárokat pedig szintén egyenként 25 forint értékű ácsmunka elvégzésére kötelezték saját szerszámaikkal a várnál. A falvak népének, a telkes jobbágyoknak és cselédeknek az életét a falutörvények (Weistumok) szabályozták.15 Számos forráskiadásban tették őket közzé Németországban, Ausztriában és Svájcban — közülük a legismertebb Jakob Grimm gyűjteménye —,16 addig hazánkban kevés maradt fenn belőlük. A falutörvények egyébként összefüggenek az uradalmi joggal, amely tulajdonképpen az udvar népének az úrhoz és egymáshoz való viszonyát szabályozza. Idetartozik természetesen az úr bíróságának működése, valamint a bérlők és az uradalom közötti jogviszony. Éppen ezért értékes számunkra mindaz, ami a falvak életére nézve fennmaradt a jelen szabályrendeletben. A vár népe magától a mezővárostól, Gyulától nem elszigetelve élt. A tisztségviselők és alkalmazottak a városban laktak, akárcsak Budán.17 Házat, ingatlant vásároltak vagy béreltek, illetve lakást szereztek maguknak. Mindez Gyulán is így alakult, kisebb méretekben természetesen. Ingatlanaik után, éppen úgy, mint a királyi szabad városokban, adóztak, ami kiderül egy 1515. január 12-én kiadott oklevélből, amelyben hű szolgálatai jutalmául Brandenburgi György Dudich János gyulai alvárnagynak a Nagy utcában álló házát mentesítette minden adó {taxa, nona, akó, adomány, collecta, mune- raliák. és minden egyéb) alól.18 A felsorolásból egyúttal kiderül: miféle adónemeket fizettek a gyulai parasztpolgárok uruknak. A várbeli népesség a város lakosságának jelentős számát tette ki. Ha számba vesz- szük őket (két várnagy, alvárnagy, udvarbíró, jegyző, molnár, kulcsár, pincemester, szakács, írnok, 16 lovas, 16 ágyús, 45 gyalogos katona), mintegy 70-80 főt kapunk. Mivel családjukkal együtt éltek, a hagyományos 5-ös szorzóval számolva népességük hozzávetőlegesen 350 főt tett ki. Nem lehetett kevesebb a szolgák és cselédek száma sem. Ha őket nem tekintjük teljes számban családosnak, és csak kétszeresen vesszük őket számba, a két alkalmazotti csoport létszáma hozzávetőlegesen 500 főt tesz ki, ami Gyula lakosságának, amely ezen időben 2500-3000 főre becsülhető,19 legalább 20%-a volt, illetve Gyula városának Bácskai Vera által megállapított népességszáma minden bizonnyal a felső határ, 3000 fő körül mozgott. Mindez továbbá azt is jelenti: a korabeli Gyulán nem elhanyagolható az a népesség, amely más joggal élt, mint a hagyományosan számba vett gazdag, közép- és plebejus népessége a mezővárosnak. Mindehhez hozzátehetjük: a várost vezető gazdag réteg személyileg is összefonódott a várbeliek15 Werkmüller, D.: Weistümer. In: HRG V. Berlin, 1998. 1239-1252. hasáb. 16 Weisthümer: gesammelt von Jacob Grimm I-VI. Bd. u. Register. 1840-1847. 17 Kubinyi ANDRÁS: Budapest története a későbbi középkorban Buda elestéig. In Gerevich László- Kosáry Domonkos (szerk.): Budapest története a későbbi középkorban és a török hódoltság idején. Budapest, 1973. 60., 79., 85., 87-88., 134. p. 18 GYO 62-63. p., 88. sz. 19 Scherer Ferenc 1938. 71. p., Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században. Gyula, 1991. 28. p. 228
