Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
II. Hazai történelmünk középkori és kora újkori szakaszában a jogegységesítés két időpontját állapították meg a jogtörténészek. Az egyik Mátyás király idejében indult, nagyszerű teljesítménye a Decretum Maius (1486), és II. Ulászló király alatt Werbőczy munkásságában csúcsosodott ki. E munka Erdélyben folytatódott újabb Tripartitum kiadásokkal és Weres Balázs (1564), valamint Heltai Gáspár (1571) magyar nyelvű fordításaival. A második szakasz 1600 tájékán kezdődött, és a Bethlen Gábor fejedelemsége alatt megjelent Specimen Juridici Processus-ban, majd a II. Rákóczi György idején megerősített Approbata-kban és az Apafi Mihály uralkodása alatt megszerkesztett összefoglaló műben, a Compilata-kban tetőzött.33 A fentiekhez hasonló folyamat játszódhatott le jóval korábban, Károly Róbert uralkodása alatt azon időszakban, miután az uralkodó a tartományurak hatalmának leverése után az ország belső rendjét megszilárdította, és államszervező tevékenysége során helyreállította az udvari bíróságok tekintélyét. Bertényi Iván részletesen, nagy forrásbázis alapján tárgyalja e folyamatot, és az intézménytörténet mellett egyúttal bemutatja a személyes kapcsolatok szálait Károly Róbert király és országbírái között.34 A király uralkodásának utolsó húsz évében a korábbi káosz után sikerült kiépíteni egy olyan államapparátust, amely akaratát és céljait a szándékainak megfelelően kiszolgálta. Részese ennek az igazságszolgáltatás, mindenek előtt az országbírói intézmény, amelynek vezetői: Hermány nembeli Lampert mester (1313-1324), Köcski Sándor (1324-1328) és Nagymartoni Pál (1328-1349) voltak, akik az uralkodót fenntartás nélküli hűséggel szolgálták.35 A királynak és az országnak egyaránt érdekében állt az olajozottan működő állam- szervezet, amelynek munkáját a jogbizonytalanság megszüntetése és a jogegység megteremtése nagymértékben jellemezte. A korszakban még nem érett meg a helyzet ösz- szefoglaló jogi alkotások, jogkönyvek összeállítására, azonban az országbíró maga és a király nevében, mint vezető bírói fórum, ítéleteiben az elvi döntések hangsúlyozását felvállalta. Ritkán az ítélet magyarázatával vagy indoklásával, jóval gyakrabban a korábbi és későbbi időszakokban egyaránt használt regni consvetudine fordulattal. Éppen azért csak ily röviden, mert a felsőbíróságok — mint a 15. században is —, bár igényük volt rá, a rájuk nehezedő sok per miatt a kiérlelt döntéseket — mint Rácz Lajos állítja — eliminálták.36 Az ország szokásaira, a már kialakult jogra hivatkozás a feudális jogrend sajátossága volt. Ezt tették Európa országaiban. A németek is hangoztatták az „altes, gutes Recht”, a régi jó jog fogalmát. Éppen a 14. század 20-as éveiben elindult jogegységesítési folyamat eredményeként születhettek meg az 1351. évi törvények, illetve az említett országbírák, majd más ítélkezési fórumok döntéseiben is megtaláljuk azon szokásjogi és azon belül magánjogi 33 RÁcz Lajos: Werbőczy István Tripartitumának első fordításai. In: Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor 65. születésnapja tiszteletére. Szerk.: Mezey Barna, Révész T. Mihály. Gondolat Kiadó. Budapest, 2006. 456-459. p., 463. p. 34 Bertényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV. században. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1976. 60-101. p. 35 Bertényi Iván 1976. 62-71. p., 73-111. p. 36 Rácz Lajos 2006. 458. p. 201
