Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

AZ ELSŐ LITVÁN STATÚTUM

Díszes fakszimile kiadásban jelent meg 1985-ben az Első Litván Statútum, a Litván Nagyfejedelemség korabeli jogát egybefoglaló jogkönyv, amely a nagyfejedelemség fénykorában az annak területén élt litván, lengyel, fehérorosz és ukrán népek kultúrájának egyedi emléke és a középkori litván állam történetének kiemelkedően fontos forrása.* A reprezentatív kötetet a vilniuszi egyetem és a litván tudományos akadémia kutatói adták közre.* 1 Az első statútumot még kettő követte 1566-ban és 1588-ban. Az első az 1566-ban kiadott második megjelenéséig volt hatályban.2 A statútumot, amely 1529-ben ó-fehérorosz nyelven készült, 1531-ben Krakkóban latinra, majd 1552-ben lengyel nyelvre is lefordították.3 Éppen ezért az említett kötet háromféle szövegváltozatot: a Dzialiuskis (Dzialinski)-féle ó-fehérorosz nyelvűt, a Laurinas (Laurenszki)-féle latin nyelvűt és az Alisavas (Olszewski)-féle lengyel nyelvűt tartalmazza, amely három szövegváltozat írástörténeti és szövegkutatási szempontokból a legfontosabb. A három másolat keletkezésének bemutatásához mindenek előtt egy rövid államtörténeti visszapillantást teszünk.

Az őshazáját a Baltikumban kereső litván nép Európa utolsó pogány népe volt, amelynek nyelvében talán a legtöbb korai eleme maradt fenn az indoeurópai nyelvnek. Túlélve a tatárjárás és a német lovagrend első támadásait, országának egyesítését Mindaugas (szlávul: Mendog) kezdte meg 1240 körül. A mi Szent Istvánunkhoz hasonlóan harccal és nyájassággal, adományokkal és kegyek gyakorlásával a többi törzsi fejedelem fölé kerekedett, s felvette a nagyfejedelmi címet. Ő kezdte meg Fekete-Orosz- ország leigázásával azt az országgyarapítást, amelyet utódai folytattak, és amely során Moszkva fejedelmei az egykori Rusz északi és keleti, a litván nagyfejedelmek pedig a déli és nyugati területeit csatolták országukhoz. így lett Litvánia része Polaszje, Polock (1375), Minszk, Vityebszk, Volhinia, Kijev (1362), Csernyigov és Podólia egy része. Vörös Oroszországot (Halicsot) 1349-ben Lengyelországgal közösen fellépve kebelezték be. Az ország területe eközben az eredeti 70 ezerhez képest 650 ezer km2-re nőtt. Mindaugas felvette a kereszténységet, és a pápától kért koronával 1253-ban megkoronáztatta magát, ám hatalma csúcsán az ellene forduló fejedelmek meggyilkolták.

A Statútum fakszimile kötetének és a róla szóló legfontosabb szakirodalomnak a megküldéséért köszönetét mondok Dr. Jolanta Karpavicienének, a vilniuszi egyetem tanárának.

1 Pirmasis Lietuvos Statutas. Dzialinskio, Lauryno ir Alisavos Nuorasu faksimiés. Közreadja: S. Lazutka, E. Gudaviéius. I. Vilnius, „Mintis”, 1985. Ugyanez orosz nyelven is a baloldali címoldalon (a továbbiakban: PLS.).

2 PLS. Bevezetés 7.; Bojtár Endre: Litván kalauz. Budapest, 1990. 36. p. (a továbbiakban: Bojtár: Litván kalauz)

3 Norman Davies: Európa története. Budapest, 2001. 226. p.

187