Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

Akik vonakodtak ezt megtenni, azokat megadóztatta. Nem véletlenül szerepelnek az Aranybullában az ide vonatkozó tiltó cikkelyek. A királyi jövedelmeket bérbe adta. Az új rendszer kialakítására és irányítására alakult ki a tárnokmester (magister tavernico- rum) tisztsége. Az új pénzügyi rendszer megvalósításában Ampod fia Dénes játszott nagy szerepet, aki 1216 és 1222 között töltötte be e hivatalt.

Mivel a kieső domaniális jövedelmeket az ország gazdaságának fejletlensége miatt a pénzgazdálkodásra épített bevételek nem pótolták teljes egészében, az ország gazdaságában nehézségek és gondok keletkeztek, ami az új gazdaságpolitika ellenzőinek táborát gyarapította. Ebben az esztergomi érsek és kanonokjai vezető szerepet játszottak. Mivel II. András király maga is belátta tervének kudarcát, 1221-ben bizonyára pápai utasítás hatására elrendelte az erőszakosan elvett várföldek visszaadását, és az ügyek lebonyolítására bírákat küldött ki. A valósághoz azonban hozzá tartozik, hogy a földjeikért küzdő várnépek többnyire elvesztették pereiket, amint az a Váradi regestum nemzetközileg ismert tüzesvas-próba jegyzékéből kiderül.

Tovább növelte a feszültségeket, hogy II. András módfelett kedvelte az idegeneket, különösen felesége — IV. Berthold isztriai és krajnai, azaz merániai őrgróf lánya — Gertrúd rokonságát. 1208 és 1211 között Magyarországon tartózkodott a királyné két testvére: Henrik őrgróf és Eckbert püspök, mivel menekülniük kellett Fülöp német király megölésének gyanúja miatt, ugyanis a királyt Eckbert házában gyilkolták meg. A püspök szepesi földet kapott a királytól, amely később a merániak hű emberéé, Adolf préposté lett.

Miután II. András király közbenjárt ügyükben, visszatérhettek hazájukba, Eckbert püspökségét is visszanyerte. A királyné másik testvére, Berthold azonban Magyarországon maradt, a király főtisztségekkel halmozta el. Még a kánoni kor (30 év) elérése előtt kalocsai érsekké szentelték, később dalmát-horvát bán lett, 1212-ben pedig az erdélyi vajda (vaivoda Transilvaniae) méltóságát kapta. Eme intézkedések kiváltották az ellentábor gyűlöletét, amely végül 1213-ban a királyné elleni merénylethez vezetett. Gertrúd udvarának korábbi vezető tisztségviselői közül Péter ispán, amikor a király már a keleti országhatár felé járt halicsi hadjárata során, a pilisi erdőben, ahol a királyné nagyobb társasággal időzött, annak sátorába rontott a Kacsics nembeli Simonnal, Bánk nádor vejével, és megölte a királynét. Az erőviszonyokra jellemző, hogy a király nem tudta igazán megbüntetni az összeesküvőket. Bánk mindössze nádorságát vesztette el, de a királyi udvarban maradt, és vejét sem érte súlyos büntetés. Az országból elmenekült Berthold azonban később visszatért, és továbbra is a király kitüntető figyelmét élvezte.

A belső nyugalom azonban nem állt helyre. Miután a király ellentáborának 1210- ben nem sikerült külhoni trónkövetelőt az udvarba hoznia, II. Andrásnak 1206-ban született legidősebb fiát szemelték ki céljaik megvalósítására. 1214-ben elérték, hogy királlyá koronázza, 1220-ban pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Béla számára külön udvart szervezzenek, ugyanis kikényszerítették a királytól a Dráván túli terület Béla uralma alá adását, amelyet ettől az időtől kezdve „egész Szlavóniának” kezdtek nevezni. Ezzel a lépéssel mindazok, akik kimaradtak a nagy birtokosztásból és -szerzésből, az ifjú király udvarába gyülekeztek. A nagyhatalmú birtokosok között, akiket tekintélyük megerősödése után ezen időktől kezdtek báróknak nevezni, továbbra is megmaradtak az érdekellentétek, amelyek alapja nem etnikai, hanem hatalmi jellegű volt.

157