Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
jobbágyokra vonatkozó öröklési szabályok maradtak hatályosak.92 A földesúr azonban nagy szabadságot adott számukra: használati joguk és korlátozott tulajdonjoguk alapján rendelkezhettek földjeik felől, örökíthették őket, azonban a főtulajdon a földesúrnál maradt, ami az adójuk alapját képezte. Látszólag a városok polgáraihoz hasonló kiváltságokat kaptak 1468-ban Várdai Istvántól a várdai paraszt polgárok, akiknek uruk más kiváltságok mellett megengedte, hogy ha házakat, szőlőket és más örökölt jószágokat az illető városban venni vagy eladni szándékoznak, akkor azt a város pecsétjével ellátott privilegiális oklevelekkel végezzék, ugyanis másképpen az említett jogügyletek érvénytelenek.93 A telekről, amelyen a ház állt, valamint a hozzá tartozó szántókról és legelőkről nincs szó az oklevélben. A házakról és az irtványföldeken lévő szőlőkről, valamint egyéb örökölt javakról esik szó benne. A dologi kötöttség esetükben ugyancsak megmaradt, valamint a telkenkénti adózás és több személyes szolgálat az úr családja számára. A gyulaiak a kisvárdaiakéhoz hasonló kiváltságokat nyertek. A várost Zsigmond király 1387-ben Losonczi László erdélyi vajdának adományozta, majd 1401-ben vagy 1402-ben magszakadás miatt visszaszállt a királyra, aki 1403-ban Maróthi János ma- csói bánnak juttatta. A Maróthiak 1476-ig, a család kihalásáig bírták, majd ugyanebben az évben megkezdődött a Hunyadiak földesurasága, akiket Brandenburgi György követett 1510-ben; tehát a földesúri várost korszakunkban mindenkor a király vagy hatalmas bárók bírták. Jelentős szabadságjogokkal (bíróválasztás és bíráskodás joga, a városi tanács mellett kancellária intézte az ügyeiket, továbbá vásártartás, vámkedvezmények) rendelkeztek. Nagy szabadságot élveztek birtokviszonyaik területén. Szabadon adhatták, vehették szerzett földjeiket és városi házaikat, azonban a földesúr eszmei tulajdona a dologi kötöttségben, amely a telkek után szedett adóban vált kézzelfogható valósággá, esetükben is megmaradt. Kifejezi ezt a Corvin János által 1496-ban a gyulaiaknak kiadott privilégiumlevél, amely lehetővé teszi a polgárok és lakosok számára, hogy összes ingó javaikat annak hagyják, akinek akarják, továbbá életükben és haláluk esetén a rendelkezés és örökítés lehetőségét bírják. Az oklevél azonban nem szól az örökölt ingatlanokról, a telki állományról, amelyeket a jobbágyi öröklési rend szerint hagyományozhattak.94 A város lakói nagy személyes szabadságot élveztek, őket urukkal szemben a városi bíró, mint a közösség felhatalmazottja, képviselte. Kötöttségeiket azonban elénk tárja az uradalom 1525. évi jövedelemjegyzéke, amelyhez hasonló sajnálatos módon kevés maradt fenn. Belőle megtudjuk: a jelentős kiváltságokkal rendelkező város lakóit mely szolgáltatásokkal terhelték. A mészárosok a vár szükségleteire ökröket és disznókat vágtak, a molnárok a várban szükséges famunkát végezték, a várhoz szállított bort 92 Werbőczy István Hármaskönyve. Ford. Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen, jegyzetek: Márkus Dezső. (Magyar törvénytár) Budapest, 1897. III. 29-30. cím. 93 A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. Codex diplomaticus domus senioria comitum Zichy de Zieh et Vásonkeő. I—XII. Szerk.: Nagy Imre et al. Budapest, 1871-1931. X. 448., 304. sz.; magyar fordítása: Ács Zoltán: A Várday család és Kisvárda mezőváros története a XVI. század végéig. In: Kisvárda ’90. Tanulmányok Kisvárdáról. Szerk.: Fehérvári Béla. Kisvárda, 1992. 48. p. 94 Blazovich László: Gyula városának és lakóinak jogi helyzete a középkorban. In: Uő: Város és uradalom. Tanulmányok és források Gyula XV-XVI. századi történetéből. Társszerzők: Galántai Erzsébet és Schmidt József. (Gyulai füzetek 16.) Gyula, 2007. 30-44. p. 149
