Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

az elhunyt gyerek részét, ha nem vált külön, a testvérek öröklik, ha már családot alapított, akkor a testvéreknek az örökségéhez nincs közük. Ha nincs közvetlen utód, az oldalág örököl, az apaiból mindkét ág, az anyaiból a női ág. Mindig a fokban közelebb állók örökölnek először.39 Amint a későbbiekben az örökösödés eseteit vizsgálva látni fogjuk, e rendelkezések fontos következményekkel járnak majd az utódokra nézve.

Az örökösödés említett módja más jogkönyvekben ugyancsak fellelhető. Az 1360 előtt keletkezett Bécs város jogkönyve szerint a végrendelet nélkül elhunyt családapa ingó vagyonát a lélek részének kivétele után a gyerekek és az anya egyenlő arányban öröklik.40 A bécsi jogkönyv vonatkozó artikulusa a Sváb tükör idevágó részét követi. Az 1410-es években jórészt elkészült budai jogkönyv 313. artikulusa hasonlókat fogalmaz meg. A végrendelkezés nélkül elhunyt házastárs minden jószágát és vagyonát egyenlő részre osztva örököljék a túlélő házastárs és a gyerekek. Ha vagyonfelosztást tettek, akkor halála esetén az egyik gyerekről a másikra jutott a vagyona, az anya és a legkisebb gyerek ebből az örökségből nem részesedtek.41 A budai jogkönyv már nem különbözteti meg az ingót és ingatlant, ebben a Sváb tükörben és a bécsi jogkönyvben leírtakon tovább lép, irányt mutatva a tárnoki jog felé.

Az öröklés törvényes formáját rögzítik a jogkönyvek, ám némelyek szót ejtenek a végrendeletről is. A Szász tükör, mivel az öröklés archaikus módját, a vér szerintit hagyományozta ránk, nem tárgyalja a végrendelet lehetőségét, a Sváb tükör, mint említettük, részletesen kitér rá, részletesen fejtegeti a Summa is, amint Szende Katalin megállapítja a végrendelkezési jog európai fejlődéséről értekezve.42 A Summa, miután tisztázta a végrendelet kellékeit, és leírta, hogy ki tehet végrendeletet, és ki nem, megállapította, hogy a különböző tartományokban a végrendeletet illetően különböző szokások éltek,43 amelyből megtudjuk: a végrendelkezők csak részben térhettek el a végrendeletek készítése során meggyökerezett formáktól, azaz a végrendelkezési hagyományok magjában a szokásjog rejtőzött.

„Az egyik szokás ugyanis — írja — hogy az örökhagyó az ingóságairól világos ésszel, ámbár beteg testtel a gyerekei számára a saját akaratából rendelkezik, az ingatlan javait maga és a felesége, valamint az összes gyereke között egyenlően osztja fel, ez jó szokás.

Van másik szokás, hogy az örökhagyó az összes javait úgy oszthatja fel, ahogy akarja, az egyiknek többet, a másiknak kevesebbet, egyiknek ezt, a másiknak azt, úgy mégis, hogy a törvényes gyerekeket nem zárhatja ki ok nélkül az örökségből, azaz nem

39 Summa legum Raymundi i. m. liber II. cap. LV.

40 „Nimpt ein man ein vrawen, und gewinnet mit einander chind, sun oder töchter, und bestattent der aines oder zwai, und darnach so stirbt der man, und let mer chind hinder im, die dennoch nicht bestattet sein, und let seinem weib, derselben chind mueter ein grozzes varundes gut, ist daz denn, daz der vater an gescheit tod ist, so sehol man von dem varunden guet seiner sei geben iren tail, und darnach daz ander gleich tailen under weib und under chind, [...].” - Das Wiener Stadtrechts- oder Weichbildbuch. Hrsg.: Heinrich Maria Schuster. Wien-Mainz, 1873. S. 98. Art. 96.

41 Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschprachige Rechtssammlung des 15. Jahrhunderts aus Ungarn. Hrsg.: von Karl Mollay. Budapest, 1959. Magyar fordítása: Blazovich LaszlÓ-Schmidt József: Buda város jogkönyve (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 17.) I—II. Szeged, 2001. 313. sz.

42 Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalmi és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Budapest, 2004. 67-68. p.

43 Summa legum Raymundi i. m. liber II. cap. LXIV-L.

139