Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
AZ ÖRÖKLÉSI JOG A KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEKBEN ÉS A VÁROSI GYAKORLATBAN I. A dolgok feletti uralom vagy hatalom, illetőleg rendelkezés alapvetően határozza meg az emberek egymás közötti viszonyát, ezért minden társadalomban a lényegi kérdésekhez tartozott a tulajdonjog és a tőle elválaszthatatlan öröklési jog. A dolog (rés) fogalmát az ókori Róma jogtudósai már körüljárták, bizonyos fokig osztályozták, jogi értelemben a fizikai világ tárgyaira vonatkoztatták, amelynek megfelelően dolog alatt értjük „a fizikai világnak tulajdonságuk révén egymástól elkülöníthető, önálló részeit, amelyek jogviszony tárgyai lehetnek.”1 A dolgok megszerzésének formái, továbbá a dolgok feletti hatalom, illetőleg uralom a személyeknek a dolgokhoz való legfontosabb viszonyát adják. A birtoklás formái, valamint a tulajdon más képet mutattak a Római Birodalomban, és önálló fejlődésük révén mást a középkorban. A birtok, a birtoklás, az ingó és ingatlan feletti hatalom, illetőleg uralom formái a középkorban a német és francia területen germán eredetük miatt hasonlítottak egymáshoz.2 A tulajdon a klasszikus római jogban a dolog feletti majdnem teljes uralmat jelentette, ezzel szemben a középkorban számos kötöttség terhelte. A középkorban osztott tulajdonról beszélünk, ugyanis a birtokon a főhatalmat, a domínium directum-ot, a hűbérik (jobbágyával szemben a földesúr) birtokolta, az áltulajdonosnak a vazallust, illetőleg a jobbágyot tekintették, akik használati joggal (dominium utile) rendelkeztek. Megkötöttséget jelentett a nagycsalád és a rokonság, amely az ősi javak feletti rendelkezést korlátozta. A középkori birtoklás további sajátossága, hogy a dolgokhoz, jelesül a birtokhoz tapadtak testetlen jogok, amelyek elsősorban a királyi jogból eredtek, és amelyeket a birtokosok az idők folyamán tőle elnyertek. Ilyenek a közhatalmat kifeje- zőek: békehatalom, igazgatási hatalom és a rendeletek kibocsátásának hatalma, a jogszolgáltatás, továbbá a parancsoló és tiltó rendelkezések kiadása. Ugyancsak ide tartoznak a szintén királytól szerzett regálé jogok: vadászat, halászat, valamint a vámszedés és a vásártartás, amely utóbbiak részben az utazók és kereskedők által a védelmükért azon úrnak, akinek a birtokán áthaladtak, fizetett pénzből alakultak ki.3 1 Molnár Imre-Jakab Éva: Római jog. Szeged, 2001. 173. p. 2 Molnár I.-Jakab É.: Római jog i. m. 173-191. p.; Helmut Coing: Europäisches Privatrecht. Älteres Gemeines Recht (1500 bis 1800). München, 1985. 272-273. p.; Ruszoly József: Európai jog- és alkotmánytörténelem. Szeged, 2011. 166. p. 3 Werner Ogris: Dominium (Privatrechtlich) In: Handwörterbuch zur Deutschen Rechtsgeschichte. Hrsg. Adalbert Erler u. Ekkehard Kaufmann unter philologischer Mitarbeit von Ruth Schmidt-Wiegand. Berlin, Band. 1. 1971. (a továbbiakban: HRG) 755-757. hasáb., Dieter SCHWAB: Eigen. HRG I. 877-879. hasáb. Uő: Grundeigentum. HRG I. 1821. hasáb., Hans-Rudolf Hagemann: Eigentum HRG 1. 882-896. hasáb; Coing, H.: Europäisches Privatrecht i. m. 291-293. p., Ruszoly JÓZSEF: Európai jog- és alkotmánytörténelem i. m. 292-296. p. 131
