Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

vetették. A felperesek, ha nem állt jól ügyük a bíróság előtt, nem merték vállalni az esküt. így járt 1554-ben Vállas Balázs, 1572-ben Patkó István, 1573-ban Veress Gáspár, Farkas Péter és Fényes Mihály. Néhány bejegyzésből nem deríthető ki pontosan: az alperes vagy a felperes mulasztotta-e el az eskü letevését.77

Az ügyek nagyságának és bizonyítottságának foka szerint a peres fél, aki megkapta az esküt, egyedül vagy eskütársakkal esküdött. Az eddig bemutatott esetekben jobbára egyedül kellett esküdnie a peres félnek. Általában ez az eset adódott elő többször, de nagyobb számú eskütársra is találtunk példát. A Ferenczy Péter és Kormányos Ferenc között 1554-ben hosszan elhúzódó perben, amely egy asszony lefogása és pénzügyek miatt folyt, Kormányos Ferencet 40 személlyel kötelezték eskü letételére úgy, hogy minden személynek egyenként kellett esküdnie.78 1571-ben Jaxo Dénes özvegye, valamint Sós Orbán és Ambrus között úgy ítéltek, hogy öt végrendeleti végrehajtót kell eskütételre előhoznia Jaxo Dénes testamentumi rendeléséről, hogy az ügyet biztosabban megismerhessék.79 Ha a perben esküre került sor, és azt eskütársakkal kellett letenni, a peres fél általában a tanúival esküdött. 1565-ben Nagy Péter tanúival, azaz harmadmagával kész volt tisztító esküt tenni Nagy Gergellyel szemben. 1572-ben Erszénygyártó Péter egy tanú és saját esküje révén hat forintot nyert.80

Ha a kötelezvényt a bíróság nem tartotta elég meggyőzőnek, esküvel kellett megerősíteni azt. 1572-ben Túri Boldizsár feleségének kellett esküdnie arra, hogy valóban a bíróságon bemutatott, Erdélyből hozott kötelező levelet adta át neki Patkó István. Cseres Ambrust ugyancsak esküre kötelezte a bíróság arról, hogy elszámoló levelében valóságnak megfelelő adatokat tüntetett fel.81

Eljárásjogi szempontból is sajátos ügyet tárgyalt a debreceni bíróság 1557. március 2-án. Basai Lászlót azzal vádolta az orvosasszony, hogy gyógyító szolgálatait nem fizette meg. Az alperes hajlandó volt a orvoslással foglakozó asszony esküjét meghallgatni, ő azonban nem vállalta az eskü letételét, az ügyet elutasította, és személyesen a szenátushoz fellebbezett. Ennek azonban nem adott helyt a bíróság, mivel a perújítás formája szerint semmiféle fellebbezést nem végzett, azaz nem tartotta be az eljárás hivatalos útját.82

A bizonyítási eljárás befejezése után a bíróság visszavonulva hozta meg az ítéletet, amelyet azután hirdettek ki. A nagyobb alföldi városokban, Debrecenben, Szegeden és Gyulán, ahonnan példáinkat hoztuk, az ítéletek nemei közül mindegyiket alkalmazták a gyakorlatban a hűtlenségi ítéleten kívül, amely elsősorban a nemesekre vonatkozott. A magánjogi perekben a fővesztési ítélet (sententia capitalis) — amely a mi korszakunkra fej- és jószágvesztésre (amissio bonorum) módosult, tehát lehetett egyezkedni arról, hogy a fejvesztést a javak elvesztésével megváltsák — vagy fej- vagy jószágvesztést jelentett.

Corvin Jánosnak a gyulaiak számára 1496-ban kiadott privilégiumában esett szó róla, mégpedig olyan formában, hogy ha valakit ilyen büntetésben marasztalnak el, az

77 DVMJ 1552-1554. 500/2.; 1572. 260/3.; 1573. 418/4., 367/2., 406/3., 465/2. sz.

78 DVMJ 1552-1554. 78/10. sz.

79 DVMJ 1571. 73/7. sz.

80 DVMJ 1565-1566. 87/1.; 1572. 235/5. sz.

81 DVMJ 1570. 40/8.; 1572. 224/3. sz.

82 DVMJ 1556-1557. 704/3. sz.

116