Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
num a középkorban a kánoni óráknak megfelelően nyáron délután négy, télen öt órakor volt, amire feltehetően harangoztak is, ezért említheti forrásunk a pulsus vespertinust, amiből tulajdonképpen az esti harangszó lett, ami egyúttal jelölte a karóra nélkül járó középkori ember számára a munkanap végét. Ez lehetett az időpont, amíg a bíróság tárgyalt, illetve a törvényes idő, ameddig a feleknek várakozniuk kellett.29 A késő délutáni időpontot sugallja a mindennapi élet gyakorlata, és az, hogy a bíró és esküdtek egyéb ügyeket is intéztek, és kevés napi pihenő időre nekik is szükségük volt. A bírósági tárgyaláson, amely közvetlenül, szóban és általában a nyilvánosság kizárásával folyt, a bíró elnökölt. A bírónak ugyanazon feltételeknek kellett megfelelnie, mint a nemesi bíróságokon. Ezt kívánta a kor szellemisége. Mindenekelőtt illetékesnek kellett lennie. Esetünkben minden városi bíró a város polgárai peres ügyeiben volt illetékes, tehát nemcsak a város polgárait egymás között, hanem a város polgárát más helyről is törvényesen csak a saját bírája előtt lehetett perelni. A bírónak meghiteltnek kellett lennie, amit általában esküvel vettek ki, a városok esetében azonban választással — amely legtöbb helyen Szent György napjára, április 24-re esett — nyerte el hivatalát és joghatóságát. A fenti általános követelményeken túl a bírótól számos idevágó személyes tulajdonságot követeltek meg. Különösen a városi jogkönyvek hangoztatták, hogy a bíró legyen igazságos, jó hírnevű, a helyi szokásjogban is jártas, odavalósi, „háztűzhelyes” ember. Sadobrich Péter gyulai várnagy például büszkén említette urának, Brandenburgi Györgynek írt levelében: mivel várnagytársa a helyi jogot nem ismeri, minden teher az ő vállára szakadt.30 A bíró védelem alatt állt, amint egy 1566-os debreceni bejegyzésből kiderül, ugyanis a szenátus olyan ítéletet hozott, hogy Szabó Péter vásárbíró a főbírót addig nem perelheti, amíg választott hivatalát le nem teszi. Ugyanakkor kötelezettségei is voltak. 1553 áprilisában a földesúri szék úgy határozott, hogy a bírák a kötelező „levél” tartalmát a peres felek számára kötelesek megmagyarázni. Nemcsak a peres felek számára, a bírónak is írtak elő határidőt. Kalmár István bírónak például 1556. május 7- én tizenöt napot szabtak a fogoly Baji János inasának a megkeresésére, aki a tömlőéből az ablakon át megszökött.31 Előfordult, hogy a bíró kisebb ügyekben maga ítélkezett, de általában bírótársakkal együtt foglalta el bírói székét. A bírótársak, mint ismeretes, a civitasokban és az oppidumokban egyaránt az esküdtek voltak, akiknek számát többnyire 12-ben határozták meg. A városok ismert és elismert családjainak arra érdemes tagjaiból verbuválódtak. Nem tartották szükségesnek minden esküdt részvételét a perek során, már 2-3 jelenléte elegendőnek bizonyult. Debrecenben külön kiemelték, ha nagyobb számban jelentek meg.32 Itt a szenátus élén is a bíró elnökölt.33 A bírói segédszemélyekről a jegyzőkönyvekben nincs említés. Ezt a feladatot részint a városi szolgák (pl. értesítések eljuttatása a felekhez) és az esküdtek látták el (pl. szemle, vizsgálati jegyzőkönyv felvétele, stb.). 29 Iványi B. 1924. 24-25. p. és 52. sz. jegyzet. 30 Hajnik Imre: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyesházi királyok alatt. Budapest, 1899. (Továbbiakban: Hajnik 1899.) 148-150. p.;BLAZOVlCH 1996. 359. p. 31 DVMJ 1566. 134/8. sz.; 1552-1554. 482/8.; 1556-1557. 659/8. sz. 32 DVMJ 1552-1554. 511/1. sz. 33 DVMJ 1555-1556. 638/2. sz. 107
