Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)
I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK
dött fellebbezésről szólnak.22 1593-ig a helyzet nem változott, őfelsége széke, királyi felség ítélőszéke, királyi kúria, a felség kúriája címmel, majd Báthori István fejedelemsége idején az erdélyi vajda és az erdélyi fejedelem törvényszéke, kúriája megnevezéssel kerestek jogorvoslatot a debreceniek. 1564 és 1574 között száz körül van a felterjesztések száma, és más fellebbezési fórum nem található a jegyzőkönyvben.23 A fellebbezésre szolgáló átküldő levél kikérésére 15 nap állt rendelkezésre, a felsőbb fórumról pedig végrehajtásra — éppen úgy mint a nemesi bírósági gyakorlatban — viszsza- küldték az ügyet az alsóbb szintre, esetünkben a városhoz. Ha a Török család ténylegesen birtokolta volna a várost, nem adta volna át a bírói jogot, és nemcsak elvi okok miatt, hanem azért sem, mert nehezére esett volna lemondania az ebből származó bevételekről. így viszont a szabad mezővárosi rang által nyújtottaknál sokkal több előnyt élveztek a város polgárai, hiszen a fejedelem curiájában annak ítélőmesterei törvénykez- tek, ami nem jelentett közvetlen függést a birtokos úrtól. Ezzel Debrecen polgárai, bár nem voltak teljesen mentek a jobbágyi léttől, annak a gyakorlatban alig érezhették kötöttségeit; ezen állapot elérhető szabadságainak legmagasabb fokán éltek. A fellebbezésekben előfordul máshová, például az alvajdai székhez való fellebbezés is, ami e tekintetben a mozgásszabadság bizonyítéka. Nehézséget jelentett azonban, hogy a fellebbezések ügyében Erdélybe kellett utazni. Egyéb korlátokra hívja fel a figyelmet a jegyzőkönyv 1571. május 17-i bejegyzése: Szekeres István Tasi János lefoglalt pénzét csak azzal a feltétellel adta át, hogy a város ítélőszéke előtt kész lesz a törvénynek engedni, és nem fog fellebbezni a debreceni nemes urak ítélőszékéhez. Ezek szerint, bár a város küzdött ellene, Debrecenben működött az ott élő nemesek bírósága. Bár Debrecen 1555-ben behódolt a töröknek, az új hatalom meghagyta kiváltságát, ugyanis azt 50 000 akcse évi adó fizetésével megváltotta, 1564-ben pedig a budai pasa ezt megerősítette magyar és török nyelven írt rendeletében, amelyért bizonyára ugyancsak fizetni kellett. Bár a szolnoki kádi ebbe nem nyugodott bele, de jogigényét ugyancsak pénzzel váltották meg az 1580-as évek első felében. A hódoltság belsejében erőteljesebben éreztette jelenlétét a török hatalom a törvénykezés területén is. A bűnügyekben fenntartotta magának az ítélkezést, a magánjogi eljárásokban azonban a mezővárosok bíróinak és esküdtjeinek a törvénykezési jogát meghagyta, azonban a bírságpénzek mintegy felére különböző címeken jogot formált, amint a töredékesen fennmaradt kecskeméti tanácsi jegyzőkönyvből kiderül.24 Nem tehetett másként, ugyanis a török bírák nem ismerhették a szokásjogot. Annál is inkább nem, mert az írásban nem létezett, és minden nagyobb városban olyan eltéréseket mutatott, hogy ezt igazán a helyiek, a hosszú ideje ott élők ismerték csupán. A Debrecennél kisebb mezővárosok esetében sokkal egyszerűbb volt a törvénykezés rendje. Ezt régiónkból a viszonylag gazdag forrásanyaggal rendelkező Gyula példá22 DVMJ 1564-1565. 3/4. sz. Varjú János: Debrecen város közigazgatása és törvénykezési módja a tizenhatodik században. Hely és év nélkül. 13. p.; HBML. Dip. Gyűjt. 50., 63., 68., 69. p. 23 DVMJ 1564-1574. Passim.; 1571. 148/6.; 1573. 358/1. 24 DVMJ 1571. 124/2.; 1568-1569. 277/2. sz.; A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. Összeállította, a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta IváNYOSI-Szabó Tibor. Kecskemét, 1996. (Továbbiakban: IvÁNYOSl 1996.) 28. p. és passim., Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Budapest, 1995. 131-136. p., Szakály Ferenc: Magyar intézmények a török hódoltságban. Budapest, 1997. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 21.) 108-112. p., 121-124. p. 105
