Blazovich László: Demográfia, jog és történelem. Válogatott tanulmányok - Dél-Alföldi évszázadok 31. (Szeged, 2013)

I. KÖZÉPKORI JOGKÖNYVEK, RENDISÉG ÉS ETNIKAI AUTONÓMIÁK

pedig a személyes jelenlét bíróságához vihetik fel ügyeiket. Szeged számára II. Ulászló király 1498. június 4-én ismerte el, hogy Buda és Fehérvár városok mintájára éltek addig is szabadságjogaikban. A város kiváltságait elismerő oklevél azzal, hogy Fehérvár jogait is említi budáéi mellett,4 utal a szegedi kiváltságok korai meglétére, ugyanis ez egy korábbi okleveles formula. A 15. században már csak a budai jogra hivatkoztak a királyi adomány levelek. A budai jog egyúttal magában foglalja a tárnokszékhez vagy a személyes jelenléthez való fellebbezés jogát. Szeged középkorból ránk maradt oklevelei között nem találunk olyat, amelyet az említett két bírói fórum valamelyike adott volna ki. Viszont Báthori István országbíró előtt egyeztek ki abban a perben, amelyet a budai prépost indított a város ellen, miután királyi parancsra a káptalan birtokát, Zenta városát egy évig megszállva tartották a szegediek a tiszai vámok miatt indult nézeteltérések miatt.5 Az eset egyrészt bizonyítéka annak, hogy Szeged városát a nagybírák bármelyike elé idézhették, másrészt arra, hogy a perek indítása és a perorvoslatok területén meglehetősen zavaros kép alakult ki a 15. század második felére az országban. Nem véletlen tehát II. Ulászló király fejtegetése Werbőczy Hármaskönyve királyi jóváhagyásában a törvénykezés terén kialakult kusza és bizonytalan viszonyokról.6

A feljebbviteli fórum változásait és az ebből fakadó zavarokat különösen olyan város esetében tapasztalhatjuk, mint Debrecen, amelynek jogállása urainak változásával az idők folyamán többször módosult. A debreceni Dózsák kihalása (1404) után királyi város lett, majd Zsigmond király előbb elzálogosította (1410), majd 1411-ben eladományozta Lazarevics Istvánnak, akinek kezéről 1427-ben Brankovics Györgyhöz jutott, majd 1445-ben Hunyadi Jánosé lett. A Hunyadiak 1507-ig, Corvin János haláláig bírták. Innen mintegy 30 éven át számos birtokost mondhatott magáénak. 17 évig Szapo- lyai János is uralta. 1536-ban Török Bálint 16 ezer forintot fizetett le a debreceni uradalomért, és innen a család kihalásáig, 1619-ig birtokolták a Törökök. Közben János Zsigmond erdélyi fejedelem is jogot formált rá 1569-ben.7

A tárgyalt időszakra nézve 1500-ig Iványi Béla állította össze a fellebbezési fórumok listáját. 1404-ig, bár nincs adatunk rá, feltehetően a birtokos székéhez fordultak a városi bírótól. 1405-től első fokon Buda város tanácsához vagy a tárnokmesterhez, innen a királyi személyes jelenlét bíróságához lehetett fellebbezni. 1433-tól első fokon a földesúr tárnokmesteréhez, másodfokon a földesúrhoz lehetett fordulni. 1462 előtt a város tanácsától a város ispánjaihoz, 1462-től Buda város tanácsa elé, 1476-ban a város bírájától a város ispánjai elé vihették ügyeiket a polgárok. 1484-től ugyanúgy, mint 1405 után a városi bírótól a tárnokmesteri székhez vagy Buda város tanácsához fellebbezhettek, 1500-tól pedig a városi bírótól a földesúr officiálisaihoz, onnan a megyéhez, illetve csak a földesúrhoz. Ezen időtől leginkább a földesúri szék maradt a fellebbezési fórum, de nem egy esetben más bíróságokhoz is fordultak a város polgárai.8

4 Reizner IV. 24. p.

5 Uo. 74-75. p.

6 Dr. Kolosvári Sándor és Dr. Óvári Kelemen: Werbőczy István: Hármaskönyve. Budapest, 1897. (Magyar Törvénytár) 14-17. p.

7 Debrecen története 1-5. Szerk.: Szendrey István, Rácz István, Gunst Péter, Tokody Gyula, Veress Géza. Debrecen, 1984-1997. (továbbiakban: Debrecen története 1.) 132-134. p. A vonatkozó rész Szendrey István munkája.

8 Iványi Béla: Debrecen és a budai jog. Budapest, 1924. (továbbiakban: Iványi B. 1924.) 8-11. p.

102