Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) KÁROLY (1784–1841)

labíróvá nevezte ki. A következő évben helyettes alispánként is emle­gették. Az 1836. szeptember íg-én tartott megyei tisztújitáson Oexel Károly, Parcsetich György főszolgabírókat, Nagy János főjegyzőt és beodrai Karátsonyi László alszolgabírót kandidálták másodalispán­nak. A felkiáltásokból a jelenlévők nem tudták megállapítani, hogy a többség kit akar közülük, ezért Hertelendy Ignác - ekkor még mint főispáni helytartó - elrendelte az egyenkénti szavazást. Ennek lezaj­lását rögzítette a korabeli jegyzőkönyv. Érdemes abból idézni: „a voksolás [...] eszközlésére már ennek előtte e célra méltóságos Csaná­di székesmegyei püspök [Lonovics József] elnöksége alatt a küldött­ség kimenőén és a voksoló láda fiókjait, amelyre a kandidátusok ne­vei feljegyeztettek, lepecsételtetvén, minekutána az e tárgyban mun­kálkodó küldöttség elnökének abbeli jelentése után, hogy a voksolás a legtisztább lelkiismerettel, hűséggel és legszorosabb igazság sze­rint sikerült [...] a voksoknak felolvasásából az tetszett ki, hogy Oexel Károlyra 266, Parcsetich Györgyre 33, Nagy Jánosra 7, és beodrai Karátsonyi Lászlóra 607 szavazat esett. Öméltósága által Karátso­nyi László úr, mint a voksok nevezetes többségével választatott, má­sod alispánnak kikiáltatott.” Ezek után Oexel Károlynak be kellett érnie a nagyszentmiklósi járás főszolgabírói állásával, amire még ugyanazon az ülésen utóbb megválasztották. Azt biztosan tudjuk, hogy 1838-ban még főszolgabíró volt, de neve később már nem tűnik föl a megye közgyűlési jegyzőkönyveiben.3 Oexel Károlynak két ügyét megőrizte a makói püspöki uradalom levéltára. Mindkettőben Szilágyi Sándorhoz, az uradalom ügyvédjé­hez fordult panaszának orvoslásáért. Az egyik, 1826. július 15-én Zomboron keltezett levelében leírta, hogy még 1823-ban Lázár Klein, más néven Pecsenyés nevű makói lakos 116 forintot érő marhabőrt megvásárolt és tőle hitelbe elvitt. A vásárló az általa aláírt okmány­ban kötelezte magát arra, hogy az adósságot július 13-ig kifizeti. Azt is vállalta, hogy ha ez nem történne meg, szabadon bíróság elé áll, és a késésért hajlandó húsz forint kötéspénzt fizetni. A határidő letelte után Klein megjelent Oexel Károlynál, és a húsz forintot áruban - új zsákokkal - fizette ki, egyúttal arra kérte hitelezőjét, hogy a tőke ki­fizetésére adjon neki haladékot a „nyaka vágó szent Jánosi pesti vá­sárig.” Erre Oexel ráállt, de bizony pénzét nem kapta meg, és adósa éveken keresztül messze elkerülte Zombort. Végezetül levelében Oexel arra kérte Szilágyit, hogy a tőkét és a határidő letelte óta felszámít­ható hat százalékos kamatot hajtsa be Lázár Kleinen. A néhány nappal későbbi - július 28-án keltezett - másik levelé­ben Oexel Károly arról értesítette az uradalmi fiskálist, hogy ő „soha 3 MOL. MT. 27413, 27415, 2741g, 27420, 27423. sz. t. Torontál m. kgy.jkv. 182g. VIII. 6., 1831. IV. 11/717., 1834. VII.g/2347., 1836. VI. 14., 1836. IX. 19. 141

Next

/
Thumbnails
Contents