Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY ALADÁR (1864–1915)

kivételes helyzetük segítségével igen nagy birtokokat szereztek. Persze, Gras- salkovich sokkal többet, de többre is vitte, úgy hogy a fia már hercegi rangra emelkedett, de unokája már elpazarolta az igazán fejedelmi vagyont, és benne a család ki is halt. Blaskovich Sámuel szerényebben csinálta, mint sógora, Grassalkovich, de azért ő is igen sokfelé nagybirtokokat szerzett. Volt neki Hont, Pest, Bihar és Csanád megyékben több birtoka, és valamennyi több ezer holdas. Sámuel szerezte a nemességet is. A címeres nemesi levél 1712. június 6-án kelt. A család sok előkelő családdal házasodott össze, és egyike lett az Alföld legismertebb birtokos nemes családjainak. A közéletben azonban nem játszott szerepet. Boriskának atyja István, anyja Rónay Amelie (Mici), aki Rónay (Oexel) Jánosnak és Karácson Emíliának volt a leánya. Borbála Irén Viktória 1869. február 14-én Nagykirályhegyesen született, és a csanádpalotai plébánia anyakönyvébe van bevezetve. Keresztszülei voltak Blaskovich Albert és felesége, horgosi Kárász Irén.

A fiatal pár Zomboron telepedett le, de mivel Lajos bácsi a gazdaság vezetését magának tartotta fenn, Aladár voltaképpen semmivel sem foglalkozott, hanem nagy kényelmesen élt, és hamar hízásnak indult. Reggel későn ébredt, még az ágyban megitta a jó tejszínhabos kávét vajjal, mézzel. Lovagolni, vadászni nem szokott, így bizony nem csoda, ha hamarosan hízásnak indult. Nyáron ő is mindennap lejárt a Marosra fürdeni, ahol együtt énekelt a többiekkel. Jó hallása volt, és az volt a különös, hogy midőn énekelt, nem dadogott. Ebéd után nála voltak az ún. „áloműző” kártyapartik, amikor rendszerint atyám, Lojzi, gyakran Laci vettek részt, és ha nem volt más negyediknek, úgy Rankovics Sándor lépett be. Rendszerint az ún. zsidós kalabriászt játszották, de voltak tarokk- és whist-partik is. Aladár minden kártyajátékot jól játszott, de nem volt szenvedélyes kártyás, és ha ferblit vagy más hazárdjátékot játszott, óvatosan, de nem zsugorian játszott. A szeszesital-fogyasztásban igen mértékletes volt, inkább az evésben volt kevésbé az, szeretet jól és nagyokat enni. Mivel józan életű volt és jól is játszott, többnyire nyert is.

Egy nagy ferbli-játékra emlékszem, amelyet érdemesnek tartok megörökíteni. 1893 nyarán történt, midőn Laci már nős volt és sógora, Vermes Béla Zomboron volt, Laciéknál összeültek ferblizni. Aladár is részt vett, de aznap nem nagy szerencsével játszott, ellenben Vermes Bélának akkor tüneményes szerencséje volt. Történt, hogy Aladár kitett az asztalra 2 alsót és licitált, Vermes Béla 2 ászra ment be és felvette a játszmát. Aladárnak bejött a 4. alsó, tehát joggal gondolhatta, hogy ő lesz a nyertes, és 16 Ft-ot meghívott. Vermesnek azonban bejött a 4. ásza, és megadván a 16 Ft-ot, visszavágott 32 Ft- ot, amit Aladár megadott. Terítésre kerülvén a sor, kitűnt, hogy a 4 alsóval szemben Vermesnek 4 ásza van, tehát Aladár lett a vesztes. Erre ő azonnal felállt, mondván, hogy akinek ilyen pechje van, az ne játsszon tovább. És valóban haza is ment. Igaza volt, mert ez valóban rendkívüli pech volt.

Minden bizonnyal Aladár házasságkötésével állt összefiiggésben a családi kúria átalakítása és bővítése, amelyre 1885-1890 között kerülhetett sor. Ennek során a kúria északnyugati szobáját a homlokzatifal elbontásával és egy alápincézett toldalékkal kibővítették. Va560