Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY LÁSZLÓ (1864–1909)

szélgettek egyik oldalról a másikra. Abban az időben még nem volt szokásos, hogy a nők és férfiak együtt fürödjenek, ezért külön volt Makón a férfiaknak és külön a nőknek az uszodája, de még az uszoda előtti rész is, ahová kijártak, el volt rekesztve úgy, hogy nem lehetett átlátni. Persze, mi a szemben lévő partról mind a két rekeszt láttuk. A leányok is kijöttek, és átkiabáltak Ladák­nak és viszont, az öregebb urak a fejüket csóválták és meg voltak ütközve, hogy a leányok vizes fürdőruhában láttatni engedik magukat, pedig akkor a női fürdőruhák még olyanok voltak, hogy térden alól érő nadrágból és egész a nyakig begombolt blúzból állottak, amely blúz is majdnem térdig ért, tehát jobban fel voltak öltözve, mint most az utcára kimenő nők. Makón a melegebb évszakok valamelyikén pár hétig színtársulat szokott volt játszani, amely idő alatt Laci és Aladár igen gyakran rándultak át. Sze­gedre már ritkábba ment be Laci, mert ott nem voltak barátai, s csupán ha valami dolga volt, akkor ment be. Szent István napjára minden évben elment Királyhegyesre Blaskovich Pista bácsi névnapjára, amely alkalommal igen sok ember gyűlt össze. Addig, míg Aladár nőtlen volt, és el nem vette Blaskovich Boriskát, három leány is volt ott, úgymint Margit, aki unokatestvéréhez, Kö­vér Lajoshoz ment nőül, Boriska és Ilona, utóbbi hajadon maradt, és 1947. augusztus 23-án, 80. évében halt meg. Laci a közéletben sohasem vett részt, kivéve, hogy néha lement Nagybecs- kerekre a megyegyűlésre, de ott sem szerepelt. Ez az életmódja kb. a 90-es évek elejéig tartott, amikorra barátai és leányismerősei mind a házasság köte­lékébe léptek, úgyhogy ő egyedül maradt nőtlen. A három Vermes-leány: Ella, Kamilla és Máris - mint már Ernő életénél láttuk - gyakran járt Zomborra, és Laci foglalkozott is velük, de senki sem gondolta, hogy valamelyiket el fogja venni. Nagy meglepetést okozott tehát, midőn 1893 elején - Budapesten léte alkalmával - eljegyezte Kamillát, és hamarosan, március 23-án Budapesten megtartották az esküvőjüket. Tanúk voltak atyám, Lojzi, és Rónay Pista bá­csi,10 az esketést Romeizer József prépost-plébános végezte. Esküvő után a Hungária szállodában fényes dejeunerre gyűlt egybe a násznép, amely után a fiatal pár nászútra utazott, ahonnan csak húsvét után, április 10-e táján érkez­tek haza Zomborra. Ez a nősülése bizony hirtelen történt, de más dologban is szokása volt neki hirtelen határozni és cselekedni. így 1896-ban, szeptember vége felé fent vol­tam Lacival Budapesten, és onnan a délutáni gyorsvonattal hazaindultunk Zomborra. Másnap volt a Vaskapu megnyitása, amelyre őfelsége I. Ferenc József is leutazóban volt. Nekünk annál kevésbé volt szándékunk arra lemen­ni Orsovára, mert nekem pár nap múlva be kellett vonulnom egyéves önkén­tesnek Nagyszebenbe a 2-es huszárokhoz. Midőn vonatunk közeledett Sze­gedhez, Lacinak az az eszméje támadt, hogy ne menjünk most haza Zom­borra, hanem menjünk le Orsovára, nézzük meg az ünnepségeket. Úgy is lett. Másnap reggel meg is érkeztünk Orsovára, ahol roppant sok ember volt, tehát arról, hogy szállást kapjunk, szó sem lehetett. A vasúti étteremben üldögél­10 Rónay (Oexel) István (1834-1902) 533

Next

/
Thumbnails
Contents