Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) JÁNOS (1809–1867)

Ivándán kb. 1200 holdat tett ki a birtok, hogy adóság mennyi maradt, adatok hiányában nem tudom megállapítani, de tudom azt, hogy több volt, mint amit a birtokok a nagy család mellett elbírtak, aminek az lett a vége, hogy 1873-ban megakadtak.33 Ha azt vizsgáljuk, hogy mi lehetett annak a nagy-mérvű eladósodásnak az oka, úgy az alábbiakra kell gondolnunk.

A vízszabályozás még igen kezdetleges volt, úgy igen gyakoriak voltak a Maros kiöntései, amikor az egész termés tönkrement. Az elemi csapások mellett nagy anyagi áldozattal járt az 1848-as jobbágyfelszabadítás, aminek következménye volt, hogy a gazdasági berendezkedést egészen más alapokra kellett fektetni, mert hiszen a robotmunka megszűnt. Erre az átrendezésre a birtokos osztály sehol sem volt felkészülve sem anyagilag, sem szellemileg, ezért a birtokos középosztály sok kárt szenvedett. De más csapások is érték Jánost és általában Zombor községet. 1848 őszén különféle csapatok vonultak át a falun. 1849 februárjában pedig a rácok támadták meg és fészkelték be magukat a községbe, és mindent, ami a kezükbe került, elhurcoltak és elpré- dáltak. Ez a csapás májusban ért véget, de úgy, hogy a falut elhamvasztották. 1849. augusztus 5-én folyt le a szerencsétlen kimenetelű szőregi ütközet, amely után úgy a honvédség, mint az osztrák csapatok Temesvár felé húzódtak, tehát Zomboron is keresztül kellett vonulniuk, legalábbis egy részüknek. Hogy ilyen körülmények között mi kár érhette úgy a népet, mint a birtokosokat, az könnyen elképzelhető. Mondhatjuk, hogy ebben a két évben az egész termés elkallódott, az állatállomány elpusztult, a házi bútor megrongálódott, vagy éppen megsemmisült.

A gazdálkodás abban az időben még nagyon kezdetleges volt. A földek nagy részét csak legelőnek használták, úgy hogy még jó években sem volt megközelítőleg olyan átlagtermés, mint most. Különböző elemi csapásoknak is jobban ki voltak téve a gazdák, mint manapság. Olvashattunk is sokszor aszály-, meg vízkárokról. Egyik legnagyobb és legemlékezetesebb aszálykár 1863-ban volt, amikor országszerte általános volt a szárazság. A szárazság már 1862-ben kezdődött úgy, hogy az őszi munkákat sem tudták megfelelően elvégezni, és a vetések is rosszul keltek ki. 1863-ban a falu népe már éhínségbe esett, úgy hogy a község népkonyhát állított fel a mintegy ötszáz ellátatlan élelmezésére. 1864. február 15-én tíztagú ínségügyi bizottság alakult, amely az élelmiszerek és pénzsegélyek kiosztására ügyelt fel, és amely bizottság egész július végéig működött. Az ínségenyhítés áldozatos munkájából a Rónay család is kivette a maga részét, közöttük János, kinek egyedül annyi birtoka volt, mint a többi ágnak együttvéve. 1863. december 17-től 1864. május 15-ig minden szombaton 360 ellátatlan között kenyeret osztatott ki, összesen 8280 darabot. Felesége pedig, aki különben is egész életén át jótékonyságáról volt híres, 80 iskolás gyermek ellátásáról gondoskodott. Még ugyanezen nyomo- 33

33 Ennek nyoma maradt Torontál megye közgyűlési jegyzőkönyveiben is. Először 1837-ben táblázták be Rónay 2250 váltóforintos tartozását Hollósy István hagyatéka részére. 1847. április 22-én egy 3000 és egy 12000forintos tartozását intabulálták Beniczky Miklós részére. MOL. MT. 27421. 27438. sz. t. Torontál megye kgy.jkv. 1837.1. 26/768., 1847. IV. 22/2537., 2538. sz.

161