Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL MÁTYÁS FERENC (1759–1828)
tisztviselőket elnémítsa, ezért megfélemlítésükre különféle módokat eszelt ki. Fegyelmi meg egyéb vizsgálatokkal zaklatta őket. Laczkovits István, akit különben is nagyon elkeserített testvérbátyjának kivégzése, németremetei birtokára a főispán megkérdezése és beleegyezése nélkül 1795. november 26-ára megyegyűlést hívott egybe, ahol az elégedetlenek élére állt. Ez a gyűlés egyhangú határozatot hozott, amelyben, hivatkozva a Splényi elleni általános ellenszenvre, felírtak a Helytartótanácshoz, hogy Splényit mozdítsák el főis- páni állásától. Természetesen Splényi is értesült, és december í-jére ő is közgyűlést hívott egybe, amelyen az elnöki emelvényre jobbjára gróf Saurau János tábornok, főparancsnokot ültette, hogy ezzel is megfélemlítse a gyűlésen résztvevőket. Erre a gyűlésre a főbb tisztviselők és azok az urak, akik a németremetei gyűlésen részt vettek, nem jelentek meg. Splényi az összes tisztviselőt, akik Németremetén részt vettek a gyűlésen, állásukból felfüggesztette, és fizetésük folyósítását beszüntette. Id. Laczkovits Istvánnak három felesége volt, éspedig: 1. remetei Egyed lány, keresztnevét nem tudom; 2. gróf Forray Ágnes és 3. nemes Szabó Teréz. Ifj. Laczkovits István, Oexel Cecília félje és testvére, [Ifj. Laczkovits] János Szabó Teréznek voltak a fiai, és ezen a réven másod-unokatestvérei voltak Oexel Cecíliának. Szabó Teréz ugyanis Szabó József Arad vármegyei táblabírónak volt a lánya, akinek felesége, nemes Jung Mária Magdolna az Akvizítor Mátyás nővérének, nemes Jung Tamás aradi sörgyáros feleségének, született Oexel Magdolnának volt a lánya. Lehet, hogy éppen a rokonság révén került össze ifj. Laczkovits István és Oexel Cecília. Ifj. Laczkovits István megyei táblabíró volt ugyan, de úgy látszik, csupán címzetes, mint ahogy abban az időben szokás volt a birtokos nemes urakat táblabíróknak kinevezni. Laczkovits Bogdarigóson volt földesúr, és ott gazdálkodott. Gyermekeik voltak: Fanni, gaádi Pálffy Jánosné, Emma, nemes Tormássy Mihályné és János, akinek felesége nemes Podharényi Johanna volt. Ifj. Laczkovits János, Oexel Cecília sógora is elég szép pályát futott be. Ő Temes megye szolgálatába állt. 1838-ban a megye másodalispánja, amely tisztséget 1841-ig viselte, közben az 1838-40. évi országgyűlésen a vármegye követe, később a pesti váltótörvényszék ülnöke lett. Ennek a Jánosnak is maradt egy fia, aki szintén János volt, és 1912-ben mint képviselőházi főterem- biztos végezte be életét. Őt én is ismertem, amikor képviselő voltam, és tudom, hogy János bácsi rokonságot tartott vele.21 Mátyásnak és feleségének a temetőben nagy vörösmárvány síremlékük van. Mátyás keresztjén a következő felirat olvasható: „Harminchat esztendőket együtt élt felejthetetlen félje és szeretett apjuk Oexel Mátyás Zombor helysége közbirtokossa Ns. Torontál vármegye Táblabírája Életének hatvan- kilenczedik évében e setét sírboltozat fedte hideg tetemének örök emlékezetére gyászos hitvese Szilber Magdolna kesergő gyermekeivel 1828. észt. Szent Iván hava 21.” 21 Misi bátyám [Rónay Mihály] és Niamessnyné Manassy Margit közleményei, továbbá Temes vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp. [1912]., és végül anyakönyvi kivonatok. 114