Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
OEXEL JAKAB (1756–1808)
Mátyás a plébánia telkével határos, később Duzsár-háznak nevezett telket és a rajta levő épületeket kapta. Jobbágyainak legnagyobb része a falu északkeleti részén lakott a Szentmiklósi útig, tehát a Susán is az övé volt. Jobbágytelkei az 1. sorszámmal kezdődtek, amely számot egy a mai Bene-féle ház helyén volt telek viselte, és Kovács Pál nevű jobbágy lakta, akinek i/8-ad telke volt. János maradt meg az apai házban, és jobbágyai körülötte laktak, legnagyobb részben a Szentmiklósi úttól délre. Ez az út volt a határvonal, és mint utcát a nép „Gatyaszár” utcának nevezte el. Elvétve azonban János jobbágyai között volt Jakabnak és Mátyásnak is egy pár jobbágya. Összesen 342 jobbágy belső telken osztoztak meg úgy, hogy mindegyik fiúnak 114 jobbágytelke volt, persze kisebb-nagyobb telekkel. A per elkerülhetetlenné vált, és azt a nővérek nevében nemes Reviczky László hites ügyvéd Debrecenben a Tiszántúli Kerületi Királyi Tábla előtt meg is indította. A perfelvételi tárgyalás 1804. november 14-én tartották meg. Az alperes fivéreket Tiszai János ügyvéd képviselte. A pernek fő mozgatója Teklits Péter volt. Fő bizonyítékuk pedig a Jozefa 1791. július 25-én kelt mó- ringoló levele, amely szerinte Jozefa szülei egybehangzó akaratára hivatkozva megállapítja, hogy testvéreivel (Geschwister) egyenlően fog örökölni. A mó- ringoló levelet a szülők is aláírták. A per leegyszerűsítve a körül forgott, hogy a Geschwister testvért vagy nővért jelent-e, és hogy a szülők akarata ezzel kapcsolatban mi volt akkor, amikor Jozefa móringoló levelét aláírták. A fivérek természetesen azt állították, hogy a Geschwister nővért jelent, mert ha a szülők azt akarták volna, hogy a fivérekkel egyenlően osztozzanak a nővérek, úgy „Kindert” kellett volna írni. A per évekig folyt, de annak végét Jakab már nem érte meg. Apja halála után öt év és három hónap múlva, 1808. augusztus 20-án, 52 év 7 hó és 4 napos korában jobblétre szenderült. Megérte még, hogy legidősebb fia, Alajos 1805-ben nőül vette Bene Ágnest, sőt két lányunokája is volt már, Johanna és Anna. Jakab volt az utolsó, akit a templomban temettek el, de nem az apja mellé a főoltár elé épített sírboltba, hanem a Szent Vendel mellékoltár elé. Ez a tény azonban egészen kiment az utódainak emlékezetéből, és amikor 1891-ben a templom renoválása közben az említett oltár előtt egy magas férfi csontvázát fedezték fel, meg voltak lepve, és senki sem tudta, hogy kinek a földi maradványai vannak ott. Azt gondolták, hogy az nem lehet csak valamelyik papi pályára lépett családtag, s mivel ilyen csak egy volt, az 1832-ben röviddel felszentelése előtt elhalt Ágoston - Oexel Alajos és Bene Ágnes fia -, elhatározták, hogy az ő csontjai azok. Ennek azonban ellentmond, hogy az anyakönyvekben Ágoston nincs a halottak közé bevezetve, így ő nem is Zomboron halt meg, és nem itt temették el. Ő vagy Temesváron, ahol papnövendék volt, vagy Budapesten, ahová az egyetemre felküldték, halt meg tüdővészben, és az elhalálozási helyén temették el. De még azért sem lehet az ő csontváza, mert akkor már régóta nem volt szabad a templomban temetkezni. A templomba való temetkezést ugyanis valamikor a XIX. század első évtizedében tiltották el. 103
