Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
A NAP
viselők élnek; a sajtóban, társadalomban pedig a haladópárti haramiák, a sírba taszított, úgynevezett szabadelvű-rendszer éhes hiénái. Igaz az is, hogy ezek a gyalázatos elemek ellenségei a nemzeti törekvéseknek. Velük szövetkezni: bűn. Velük egy utón járni: kárhozat. Aki ezeknek segít: árt hazájának. Aki ezekkel cimborázik: tábort üt nemzete ellen. De nem igaz az, százszorosán, ezerszeresen nem igaz, hogy bűn volna a nemzet ellen, hogy a múlt rendszer kárhozatába vinne az igaz szívből jövő igaz szónak kimondása. Kik azzal érvelnek a kritika ellen, hogy a nemzet ellenségei is támadnak, olyan igazságot hirdetnek, mintha azt mondanák, hogy tisztességes nő ne keresse fel istennek házát, mert kiérdemesült örömlányok is járnak oda. Ne tiszteljük a keresztet, mert gonosztevők is vérzettek el rajta. A mentők ne siessenek csata után a harcok véres mezejére, mert a martalócok is arra haladnak. Petőfit ne tartsuk az izzó, az önzetlen hazaszeretet hóditó példájának, fényes csillagának, mert a hazátlan nemzetköziek is magukénak vallják. Rózsa ne nyíljék az ágon, mert tövis is terem rajta. Hát amit ellenségeink a kritika mérgezett nyilaival folytatnak ellenünk, a nemzet ellen tisztességtelen harcot, mi eldobjuk magunktól az igazmondás tiszta fegyverét? Az eszmék épületének a kritika az ablaka. Ez ad világosságot. Ezen jön be a friss, szabad, termékenyítő levegő. Nyissuk hát ki bátran a függetlenségi eszmék épületének ablakait. Hadd szálljon be a szellő szárnyán Lehel kürtjéből, Rákóczi koporsójából, Kossuth apánk sírjáról, az aradi vesztőhelyről, Gábor Áron ágyújának csövéből, Petőfi dalos könyvéből az erős elhatározásokra lelkesítő szabad levegő! Szükség van e szabad levegőre, hogy a függetlenségi eszme választott papjai, a nemzeti bizalom letéteményesei, a képviselők az ihlet első percében méltó ítéletet mondjanak a nemzet egyik leggonoszabb ellensége: Goluchowski Agenor külügyminiszter felett. Hiba volt, súlyos hiba, akkor is hirdettem, most se titkolom, hogy a függetlenségi hitű delegátusok a tavaszszal megkegyelmeztek a pólyák pojácának! Nem irányíthatja a népképviselők elhatározását az, hogy a törvényhozás másik tényezője, a király hatalmas pártfogója, az ő áldott Agenorjának, a mi átkozott ellenségünknek. Hiszen elfogadva a most gyakran hangoztatott álláspont helyességét, hogy a függetlenségi párt parlamenti többséget nyervén, nem érzelmi, hanem gyakorlati politikát kell folytatnia - a gyakorlati függetlenségi magyar politikának négyszázesztendős szomorú tapasztalaton nyugvó alapelve, hogy a nemzet igazsága érvényesítésénél is csak önmagában bizhatik, csak önerejére támaszkodhatik. Vagy amint ezt a kuruc nóta sokkal szebben, sokkal egyszerűbben kifejezi: Ne higyj magyar a németnek! Elismerem, hogy nehezen fog meghajolni a király a nemzet jogos akarata előtt. De ebben mi is hibások vagyunk. Az a nemzet, mely a chlopyi „soha” szóra, a fejedelmi nagylelkűséggel Ígért végtelen nyomorra és szenvedésre, a szeptember 23-iki arculütésre karánsebesi királyszoborral felel, saját maga gyengíti fellépésének súlyát, fontosságát. Minél hamarább feledjük el mi a múlt megaláztatásait: a király annál későbbre tanulja meg a nemzet igaz megbecsülését. Minél tovább tűrné a függetlenségi párt a király kedvéért Goluchowskit, annál előbb veszíthetné el e miatt a nemzet pártunk iránt való türelmét. Goluchowski távozása már nemcsak a nemzeti érdek, de a nemzeti önérzet kérdésévé is vált. Pusztulnia kell ennek a császári lakájnak, kinél szükebb látókörrel és tágabb lelkiismerettel, kevesebb tudással s több rosszindulattal még nem igazgatták külső politikánkat. Delegátusok! Hallgassátok meg a nemzet szive dobogását s a szerint Ítéljetek! 91
