Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

KÉSEI KURUC

az őrültek házába, vagy a fegyházba. A rájuk csapódó ajtónak hangja a válságnak halál- hörgése lesz.

Székely Újság 1905. május 11.

Készenlétben

Irta: Dr. Nagy György

Még tart a válság. Nyugszik az éjtszaka, késik a hajnal, a virradat. A nemzeti akaratnak január 26-án feltörő forrására reá borítják Tisza István és cinkostársai tenyerüket, hogy az zárja el az éltető víznek futását. A forrás bölcsője: a hegy némán, merészen áll, az akaratnak bölcsője: a nemzet méltóságos nyugalommal, elszánt akarattal tűr. Könyebb a mérhetetlen tenger vizét kimerni egy kagylóval, mint tenyérrel visszafojtani a forrásnak feltörő vizét. E munka a nagy marku darabontoknak épen úgy nem sikerült, mint a köz- gazdasági tevékenységben fürge kezű Tisza-íiguráknak. Ideig-óráig visszatartják a vizet, de az erőszakkal visszatartott víz hatványozott erővel fog kitörni, s hullámaiba temeti a szemtelenül merész vállalkozókat.

Széles mederben indult meg a felirat feletti vita. Az ellenzéki szónokok történeti tényekkel, szentesített törvényekkel, jogi érveléssel bizonyítják a nemzet igazát. Minden beszéd egy-egy fegyver az igazság harcában. A Tiszák, a Dánielek6 romlott lelkűknek fojtó páráját lehelik a fegyverekre, hogy homályositsák fényét, rozsdába öljék ragyogását. Ki a templomban zsoltáréneklés közben duhaj, korcsmái nótákat kurjogtatna, ki az áhitatos imát durva káromlással zavarná, azt a törvény is büntetné, a társadalom is sújtaná, a hívők kiűznék a hitnek szent hajlékából. A nemzeti törvényhozás templomában a hazaszeretetnek zsolozsmáit, a honfiúi remény és aggodalom imáit naponkint megzavarják Tisza és társai, kik kacagnak a hazafiui aggodalmon, röhögnek a reménykedésen, csúfot űznek a hazaszeretetből. Jellemzi az ellenzéki törvényhozók türelmét, hogy megtűrik néhány nemzetiségi és magyar fattyunak hitvány viselkedését, s nem tanítják meg őket ököllel arra az igazságra, hogy „Ne bántsd a magyart!”

A kamarillának, s cselédjeinek az a hitük, hogy packázhatnak a magyar nemzettel, mert övék az erő, a hatalom, a hadsereg. Dőre ez a hit! Behatolt a kaszárnyákba is az uj kor szelleme, s csendes estéken, lefekvés után a durva pokróc alatt sok szív dobog hangosabban a vágytól, hogy jöjjön már az „üzenet”. Hajön az üzenet, tudni fogja minden magyar fiú, hogy hová kell vágni a karddal, hová kell célozni a fegyverrel, tudni fogja, hogy ki a testvér, ki az ellenség. Hitvány komédiázás valakit saját magával ijesztgetni. A nemzet a törvényhozó teremben, az esküdtek padjain, a hivatali szobákban, a kaszárnyákban egy és

6 Dániel Ernő: a szabadelvű párt tagja; báró (Elemér, 1843. máj. 3.-Balatonfüred, 1923. júl, 23.): politikus, miniszter. 1870-től Deák-párti, 1875-től a Torontál vm.-i választókerületek szabadelvű párti képviselője; pártjának pénzügyi és gazdasági szakértője, délvidéki ármentesítési és vasútügyekkel foglalkozott. 1895.jan. 15-től 1899. febr. 26-ig a Bánffy-kormány kereskedelmi minisztere; munkássága alatt fejezték be a Vaskapu szabályozását. Jelentős szerepe volt a millenáris ünnepségek rendezésében. 1906-tól 1910-ig főrendiházi tag, 1910-ben nemzeti munkapárti programmal ismét képviselővé választották. - írod. Miklós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó történelme (Bp., 1937)

35