Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
KOSSUTH LAJOS LAPJA
ság eszméjének, a köztársasági eszmének pártját? Mikor a magyar republikánusoknak, a bátorság és becsület harcosainak kiirtására a munkapárt hóhértörvényt hozott, mikor hallatlan gazsággal e törvényt visszaható erővel ruházták fel, mikor a köztársasági és királysértési sajtóperekben egy becsempészett szakasszal eltörölték az esküdtszéki eljárást, az ellenzéknek nem volt egy jó szava sem érdekünkben. Egyetlen egy lázadó szó nélkül tűrték egy egész politikai pártnak a megsemmisítését. Mikor a rendőrség betört a magyar republikánusok magánlakásaiba, s a baráti összejövetelt csendőrszuronynyal verette szét, mikor a rendőrség indokolás nélkül letartóztatta a köztársasági eszme hitvallóit, s bika- csőkkel vallatta őket, akkor a mi véres, szomorú elhagyatottságunkban az ellenzék még egy baráti kézszoritással sem támogatott. Félt, hogy az érdekünkben emelt szó, a nekünk nyújtott baráti kéz ártani fog a kormányképességnek. Az ellenzék tagjai négyszemközt elismerték, hogy vérlázitó gazság, a mit ellenünk a munkapárt elkövetett, de a fórumon sohasem beszéltek a mi sebeinkről, a szabadságszeretetnek, a civilizációnak irtózatos sebeiről. A parlamenti ellenzéknek a mi üldözésünkkel szemben való hallgatása és hidegsége kapatta vérszemre a geszti haramiát, hogy a teljes nemzeti függetlenség eszméjének hóhérkézre juttatása után minden nemzeti értéknek, minden alkotmány biztosítékának megsemmisítésére törjön. Fokozva vakmerőségét az ellenzéknek langyos ellentállása. Az ellenzéknek nem szabadna Tiszával szemben elnézőnek lenni. A hamis tanuzásra való felbujtás miatt miért nem tettek ellene bűnvádi feljelentést? A nemzet nem azt várja az ellenzéki vezértől, hogy Tiszának „abszolút szavahihetőségét” hirdesse. A Kossuth Lajosoknak nem az a történelmi hivatása, hogy a Hajnauknak erkölcsi és ártatlansági bizonyítványt állítsanak ki. Ha valljuk, hogy a Tiszáékkal való küzdelem, ennek a szerencsétlen nemzetnek élethalálharca, hát igy kell megvívni ezt a harcot? Hol van itt a gazság gyűlöletének keserűsége? Hol van az igazság diadalának vértanuságra késztető vágya? Hol van a megtorlásnak, a bosszuállásnak szentséges akarata? Hol van a nemzet jobb jövendőjének a poklokon is áttörő reménye? Ki becsületesen beszél: el kell, hogy ismerje ezt az igazságot, hogy ma egyedül a mi kis pártunk, a Kossuth Lajos Párt őrzi a maga ősi tisztaságában a nemzeti eszményeket. A mi programmunk határozott. Ez a programm a nemzeti demokráciának, a magyar radikálizmusnak a programmja. Hangsúlyozzuk a magyar és a nemzeti jelzőket, mert mi nem csak független országot, hanem független Magyarországot követelünk. Zászlónkat tiszta kezekkel magasra tartjuk. Azt senki emberfia kedvéért egy percre sem göngyöljük be. Meggyőződésünkért minden áldozatra készen állunk. A bűnt nevén merjük nevezni. Tiszának, a pinkavitéznek nemcsak szavahihetőségét, de becsületérzését is kétségbe vonjuk. Becsületes ember nem vállalkozott volna arra a mocskos munkára, melyet ő végzett. Tudta, hogy ezt a nemzetet egyedül a teljes nemzeti függetlenség eszméje válthatja meg, s azért tört olyan gyilkos gyűlölettel ellenünk. Sötét lelkét bántotta a mi ragyogó becsületességünk. Nem csak hisszük, hanem meggyőződéssel állítjuk is, hogy pártunknak csak egykét tagja lenne ma országgyűlési képviselő, az egész parlamentnek egyszerre más lenne a színe, a hangja. Ennek az egy-két férfiúnak a lelkesedése, a hite csodákat teremthetne. Felébresztené az ellenzékben a bátorság érzését. Megéreztetni a küzdelem nagyszerűségét. Leikével gyújtana. Hitével hóditana. A mostani parlamenti ellenzéknek éppen az a szomorú betegsége, hogy saját magában nem bízik. Tagjai becsületes emberek. 265
